Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.05.11
novenyvedoszer.hu

A mesterséges intelligencia itt is átveszi az irányítást?

2023.11.24

Önvezető traktorok, szőlőmetsző robotok. A digitalizáció már régóta jelen van az agrárium meghatározó ágazatában, a szőlőtermesztésben és feldolgozásban, ám a mesterséges intelligencia térhódítása akár sokkal gyorsabban is végbemehet, mint az eddig tapasztalt, évtizedek óta tartó folyamat. Az egyik pozitív változás a munkaerőhiány csökkentése, vagy akár hosszú távú megoldása, amelyben nincs vita a gazdálkodók között. Vannak azonban olyan területek, ahol ezután sem lehet kiváltani az emberi szakértelmet: ilyen a metszés, az erjesztés, vagy a borházasítás.

Már vannak olyan ültetvények, ahol például robotok végzik a metszést, amely mindenképpen nagy segítséget jelenthet, ám a metszés többféleképpen is történhet. Ez függ a növények alakjától, magasságától és méretétől, valamint attól, hogy hogyan szeretnénk rögzíteni a tőkét. Ehhez már kevésnek bizonyul a robotok szakértelme, a végső kialakításhoz egyértelműen az emberi tudásra kell hagyatkozni. Kalocsai László, a Dereszla Pincészet birtokigazgatója is úgy véli, hogy pozitív hozzáadott értéke lehet a mesterséges intelligencia megjelenésének ezen a területen,hiszen mindenki szembesül a rendkívül nagy munkaerőhiánnyal. A borászatokban is sok mindent lehet majd automatizálni a szakember szerint, viszont itt is hagyatkozni kell majd a képzett szakemberekre, amikor ellenőrizni kell az erjesztési folyamatot, vagy a borok házasítását.



-Ezektől az emberi tényezőtől, vagyis a személyes tudástól és gyakorlattól lesz különleges egy bor. Ez nem működhet receptúrák szerint -tette hozzá. Kalocsai László szerint a jövőben a robotika a szőlészeti munkák akár nyolcvan százalékát, a borászatinak pediga hetven százalékát is átveheti majd.

Erről a jelenségről írt nemrégiben hosszabb elemzést a Mezőhír szakportál is, amelyben az olvasható, hogy a mesterséges intelligencia, vagyis röviden az AI forradalmasítja a boripart: a szőlőültetvénytől a palackig.A mesterséges intelligencia képes befolyásolnia vásárlási szokásokat, a szőlőtermesztés folyamatát és a borok megítélésének kritériumait.

A szinte naponta megjelenő innovációkban - a ChatGPT-től a precíziós mezőgazdasági szoftverekig és a szőlő egészségét figyelő szenzorokkal felszerelt eszközökig - az AI hatása egyre jobban érezhető. Ezenkívül az autonóm robotok és traktorok szőlőültetvényekbe történő integrálása jelentős előrelépés az iparág fejlődésében. A szakportál utal arra is, hogy a borászoknak atevékenységük során számos kihívással kell szembenézniük, gondoljunk csak például a kiszámíthatatlan időjárási körülményekre, a kártevőkre és a növényi betegségekre. A mesterséges intelligencia segíthet nekik leküzdeni ezeket a kihívásokat azzal, hogy különböző eszközöket használnak a szőlőültetvények megfigyelésére, valamint az öntözésre, trágyázásra vagy kártevőirtásra szoruló területek azonosítására, ezáltal javítva a szőlőtermést és a minőséget.

A szőlészetekben a betakarítási és ültetési technikák optimalizálására szintén segítséget jelent a mesterséges intelligencia. A legújabb innovációk eredményeinek kihasználása lehetővé teszi a borászok számára, hogy olyan adatvezérelt döntéseket hozzanak, amelyek javítják a terméshozamot, és hozzájárulnak a növényállomány egészségéhez. 


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Aki kadarkát termeszt, arra felfigyelnek mindenhol

2024.04.24

Hagyományos szőlő és borfajtáink közé tartozik a kadarka, a Dél-Alföldön nagy múltra tekint vissza a termesztése és készítése. Ez volt az első olyan fajta Kiskőrösön és környékén, ami megjelent és óriási gazdasági fejlődést indított el. Ez a térség valamikor állattartással és legeltetéssel foglalkozott, aztán a filoxéra járvány adta meg a lehetőséget a Homokhátságnak, hogy szőlőtermesztéssel foglalkozzanak – így jelent meg elsőként a kadarka és volt meghatározó egészen a rendszerváltozásig. A szőlőtermesztés szerencsére most is meghatározó szerepet játszik a Dél-Alföldön: az önálló hegyközségek közül a 2600 hektárjával a Kiskőrösi Hegyközség a legnagyobb az országban, tehát még mindig óriási szőlőterületeik vannak. Bár a kadarka eredetileg a Balkánról került hazánkba, évszázadok alatt a magyar borkultúra meghatározó elemévé vált. Ma már a magyar fajták közé sorolják....

Günzer Tamás lett az év bortermelője

2024.03.05

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló...

Magyar borok sikerétől volt hangos a Sakura Borverseny

2024.03.05

Aranyérmet kapott a Dereszla Pincészet száraz Furmintja a Japánban nemrégiben megrendezett Sakura Nemzetközi Borversenyen. A bor egyébként nem ismeretlen az országban, ugy...

Új pályázatok segítik a hazai borászatok fejlődését

2024.02.20

A borászok már nagyon várják a tavasszal meghirdetendő pályázatokat, amelyek lehetővé teszik többek között szőlészeti gépek, technológiai berendezések beszerzésé...

Ezekre pályázhatnak idén a hazai borászatok

2024.01.29

A szőlő-és borágazat jelentős technológiai és tudásigényes ágazat, ahol az nyer, aki gyorsabban látja meg az alkalmazkodás új irányát és a kínálkozó információ...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.