Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.05.11
novenyvedoszer.hu

Pályázati felhívással segíti az agrártárca a dísznövényeket árusító kisvállalkozásokat

2024.04.05

A dísznövények és virágok kereskedelmével foglalkozó kisvállalkozások fejlesztéseinek megvalósítását 1,6 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívással kívánja segíteni az Agrárminisztérium - jelentette be Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a TulipGarden Balaton díszkertészeti szezonnyitó eseményén, csütörtökön.

Feldman Zsolt ismertette, hogy azokat a támogatási konstrukciókat, amelyek segítették a gyümölcsöt és zöldséget termesztő kertészeteket gépek vagy technológia beszerzésben, illetve beruházás megvalósításában, az Agrárminisztérium már az elmúlt években is elérhetővé tette a díszkertésztek számára is.

 


Az államtitkár jelezte, hogy az ágazatban ugyanakkor fontos szerepet töltenek be a virágokat és a dísznövényeket értékesítő kisvállalkozások, hiszen ők juttatják el a terméket a fogyasztókhoz.

Az agrártárca elkötelezett támogatásuk mellett, a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Tervébe új elemként került beépítésre a 40%-nál alacsonyabb mezőgazdasági vagy 50%-nál alacsonyabb erdőgazdálkodási árbevétellel rendelkező, díszkertészeti kisvállalkozások támogatását célzó intézkedés. Az érintettek hamarosan 1,6 milliárd keretösszegű forrásra pályázhatnak.

A támogatási lehetőségek a dísznövény-kereskedelemhez vagy zöldfelület-kezeléshez kapcsolódó tevékenységekre terjednek ki.

Lehet majd pályázni épületek létrehozására, fejlesztésére, korszerűsítésére, de támogatott lesz a dísznövény-kereskedelemhez és zöldfelület-kezeléshez kapcsolódó új gépek és eszközök, technológiák vásárlása, vagy éppen az információs és kommunikációs technológiák alkalmazása.
 

A szőlősgyöröki TulipGarden innovatív és látványos példája annak, hogy egy egyébként korábban alig hasznosított területen miként teremthető érték - jegyezte meg az Feldman Zsolt, aki szerint kis területen nagy hozzáadott érték elérése jó ötlettel, más mezőgazdasági termelőnek is lehetőséget jelenthet a több lábon állás megvalósításában, gazdasága jövedelmezőségének fenntartásában.

 


Mátrai Zoltán, a TulipGarden tulajdonos-alapítója elmondta, hogy az első TulipGarden 2019-ban nyitott Szőlősgyörökön, mostanra 10 helyszínre bővült a "szedd magad" koncepción alapuló franchise rendszer virágoskertjeinek a száma. Tulipános kertenként több tízezer hagymát ültetnek el, ezzel akár félmillió szál is virágozhat.


Kapcsolódó cikkek:


AZ IDÉN IS TÖBB TÍZ MILLIÓ HAZAI VIRÁGZÓ DÍSZNÖVÉNY KERÜLHET PIACRA

A múlt évi rekordforgalom után az idén is élénk kereslet várható az egynyári dísznövények piacán. A hazai kertészetek mintegy 8-10 millió tő muskátlival és 22-25 millió egyéb egynyári palántával készülnek a szezonra. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete azt tanácsolja a vásárlóknak, hogy a hazai kertészeti árudákat és azokat a termelő kertészeteket részesítsék előnyben, akik háztól értékesítenek. A kertészek ugyanis számos tanácsot tudnak adni a vásárlóknak, a dísznövények mellett pedig a zöldségpalánták kiválasztásában is segítséget nyújtanak.


Ezeket is olvasta már?

Aki kadarkát termeszt, arra felfigyelnek mindenhol

2024.04.24

Hagyományos szőlő és borfajtáink közé tartozik a kadarka, a Dél-Alföldön nagy múltra tekint vissza a termesztése és készítése. Ez volt az első olyan fajta Kiskőrösön és környékén, ami megjelent és óriási gazdasági fejlődést indított el. Ez a térség valamikor állattartással és legeltetéssel foglalkozott, aztán a filoxéra járvány adta meg a lehetőséget a Homokhátságnak, hogy szőlőtermesztéssel foglalkozzanak – így jelent meg elsőként a kadarka és volt meghatározó egészen a rendszerváltozásig. A szőlőtermesztés szerencsére most is meghatározó szerepet játszik a Dél-Alföldön: az önálló hegyközségek közül a 2600 hektárjával a Kiskőrösi Hegyközség a legnagyobb az országban, tehát még mindig óriási szőlőterületeik vannak. Bár a kadarka eredetileg a Balkánról került hazánkba, évszázadok alatt a magyar borkultúra meghatározó elemévé vált. Ma már a magyar fajták közé sorolják....

Günzer Tamás lett az év bortermelője

2024.03.05

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló...

Magyar borok sikerétől volt hangos a Sakura Borverseny

2024.03.05

Aranyérmet kapott a Dereszla Pincészet száraz Furmintja a Japánban nemrégiben megrendezett Sakura Nemzetközi Borversenyen. A bor egyébként nem ismeretlen az országban, ugy...

Új pályázatok segítik a hazai borászatok fejlődését

2024.02.20

A borászok már nagyon várják a tavasszal meghirdetendő pályázatokat, amelyek lehetővé teszik többek között szőlészeti gépek, technológiai berendezések beszerzésé...

Ezekre pályázhatnak idén a hazai borászatok

2024.01.29

A szőlő-és borágazat jelentős technológiai és tudásigényes ágazat, ahol az nyer, aki gyorsabban látja meg az alkalmazkodás új irányát és a kínálkozó információ...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.