A dísznövénytermesztés a kertészeti ágazatok az egyik legváltozékonyabb területe és az egyik legdinamikusabb mezőgazdasági ágazat, főleg a cserepes dísznövénytermesztést illetően, mely esetében világszerte megnőtt a termesztési tendencia a nemzetközi piacon. Ezt az ágazatot állandó megújulás jellemzi: gyors egymásutánban megjelenő és eltűnő fajták, örökség fajták megőrzése, színek és változatos felhasználási módok, technológiák.
A helyzetet nehezíti azonban, hogy a 2008-as gazdasági világválságot követően a dísznövénytermesztés lett az a kertészeti ágazat, amely nagyon nehezen talált újra magára, szerencsére az utóbbi években viszont nagy horderejű változásokon ment keresztül a világ. A világ dísznövényexportja 2014-ben már elérte a 9,4 milliárd USD-t. Olyan országokban vált vezérágazattá a dísznövénykereskedelem, amelynél korábban nem volt jellemző, így Brazília és Thaiföld is dominánsan megjelent a piacon. Elmondható, hogy a dísznövény ágazat fejlődése a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan zajlik a fejlődő országokban.
A dísznövénytermesztés sok esetben képezi az alapját az alternatív, városi zöldfelület gazdálkodásban ismét megújul az ágazat: új technológiák kerülnek bevezetésre (zöldfalak, kandeláberek, tömegközlekedési megállók, növényoszlopok), melyekhez új fajokat, új fajtákat is kell alkalmazni, így tehát a nemesítés fontos cél. De nem csupán a díszítőérték, hanem a városi, települési kihívásokkal (hősziget hatás, szennyezés, vízhiány stb.) szembeni ellenállóképesség is nemesítési cél azért, hogy ezek a növények a negatív hatások mérséklésében és megakadályozásában aktív szerepet tudjanak vállalni. Sajnos Magyarországon, és Európa más országaiban is tapasztalható a városi növényzet pusztulása mely rávilágít arra, hogy még nincsenek olyan száz százalékban technológiák és ezzel kombinált fajták, amelyek megfelelően használhatóak lehetnének erre a célra.
A BDO Magyarország tagja lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) által akkreditált zöld finanszírozási tanácsadók „klubjának”. Az így minősített cégek tanácsadói munkadíjának felét megtéríti az Európai Unió, de nem ez jelenti az igazi vonzerőt. A kkv-k számára nyitott, nagy potenciált ígérő lehetőséget Veisz Ákos, a magyarországi BDO ESG tanácsadás üzletágának vezetője mutatta be.... ➜
A közepes méretű állattartó telepek működtetéséhez előírni tervezett új szabályok az állattenyésztési ágazat, a növényvédőszer felhasználás fűnyíróelv-sze... ➜
2023 májusában egyesül a Magyar Bankholdinghoz tartozó MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. Az új bank MBH Bank Nyrt. néven működik tovább, egységes márkanévvel és a... ➜
A háború, és az elhibázott uniós szankciók rég nem látott energiaválsághoz és magas inflációhoz vezetnek, ami az előállítási költségek növekedésén keresztül ... ➜
Új vezetői körlevelet adott ki a jegybank a hitelintézeteknek a moratórium alatt lévő lakossági és vállalati ügyfelek nemteljesítése, az átstrukturálás megállapí... ➜
A jelenlegi energiapiaci körülmények között versenyképességi kérdés, hogy Magyarország termálvízkészletét a jelenleginél hatékonyabban használjuk fel. A kormány s... ➜
Nem tudják már kitermelni a többszörösére dráguló energia, a megugrott infláció, valamint a hónapról-hónapra növekedő bérek költségeit a logisztikai szolgáltató... ➜
A piaci turbulenciák ellenére sikeres első félévről számolt be az MKB Csoport, amely közel 50 milliárd forint adózás utáni eredményt könyvelt el az első félévben. ... ➜
A nemzetközi és magyar bankszabályozás számos tanulságot levont a 2008-as globális pénzügyi válságból, így sok tekintetben felkészült a további kihívásokra. A jel... ➜
Várhatóan e hónap végére, de legkésőbb szeptember elejére zöld utat adhat Brüsszel a hazai stratégiai programra, amelyet még tavaly decemberben nyújtott be az agrárt... ➜
Kukorica és napraforgó. Az idei aszályt nem csak az eddig betakarított, vagy még lábon álló termény sínylette meg, hanem az őszi vetésekre is kihatással lesz. Már a z... ➜
Az elmúlt harminc év - semmihez sem hasonlítható - legnehezebb hét hónapján van túl a mezőgazdaság, bár a gondok tavaly október elején kezdődtek a csapadékhiánnyal.... ➜
Az idei terméskiesés a jelenlegi számítások alapján meghaladja a hatmillió tonnát, a kár pedig forintban számolva az ezermilliárdhoz jobban közelít, mint az ötszázho... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.