Talajaink rossz állapotban vannak. A gazdálkodók főként csak a talajréteg felső, harminc-negyven centiméterében gondolkodnak, mivel abban termesztik a növényeket. Ehhez képest a talaj legalább másfél-két méter vastagságú. Az országban a termőréteg fele már hiányzik, ezért minél inkább leépül a talaj biológiai aktivitása, a növények annál kevésbé tudják felvenni a vizet és a tápanyagot. Így hosszabb távon előfordulhat, hogy még a megfelelő műtrágya kijuttatása mellett sem tudunk olyan terméseredményeket elérni, mint korábban.
Az Alap a talaj című országos road-show egyik életre hívója, elindítója Vajda Péter, a Phylazonit Kft. ügyvezető igazgatója, tulajdonosa, aki 27 éve foglalkozik a magyar termőtalajok állapotának a javításával, ő is visszaigazolja azt a tényt, hogy mind szerkezetében, mind pedig mikrobiológiájában a termőterületek elszegényedése tapasztalható. Mint mondja, változó, hogy hol jó és hol nem a talaj állapota, tehát a tendencia nem megfelelő. Az elmúlt évtizedekben a talaj termőrétege - amely a növénytermesztés szempontjából igen lényeges és fontos - elkezdett csökkenni. Sok helyen látni azt, hogy 10-20 centiméteres vastagságú ennek a mértéke, és az alsóbb talajrétegek a növény- és talajművelés szempontjából nincsenek kihasználva. Az Alap a talaj rendezvénysorozatokban is ezt érzékeltetik, szemléltetik a szakemberek, ugyanis szerintük nagyon ritkán nézünk a talaj alá, hogy ott mi található, pedig ezen nagyon sok múlik.
Ahhoz, hogy jó talajról beszéljünk, három fő szempontot kell figyelembe venni Vajda Péter szerint. Ezek a következők.
Vajda Péter szerint ezért lépésről lépésre kell egy átalakítási folyamatot végig vinni, de nem valamiféle recept alapján, hanem a saját gazdaságban kell megvizsgálni azt, hogy a saját talajtípusnak és adottságnak megfelelően melyek azok a tényezők, amelyeken változtatni kell. -Nem a több száz milliós beruházások hozzák meg ezt a változást, hanem a tudatosság. A hazai termőterületek magnézium-, cink- és kénhiányosak. Ezeknek a pótlása egyenként néhány ezer forintos lombtrágyázással megoldható, de a lombon keresztül az egyéb tápanyagoknak a hasznosítását is tudjuk segíteni. Az árat és a hatékonyságot kell összeegyeztetni, nem pedig az óriási kijuttatandó mennyiséget -hangoztatta a szakember.
Idén jó előjelekkel indul a vöröshagyma szezonja, hiszen a korai felmelegedés olaszországi körülményeket tudott biztosítani a növénynek. Vetésforgónál a hagyma mellett jól társítható a burgonya és a gyökérzöldségek, hiszen ezeknek a betakarítási folyamataiban – így a gépesítésben – nagyon nagy a hasonlóság. Ezekkel a növényekkel növelni lehet a gazdaságosságot és a piacra jutást. S hogy valóban hazai földben termett hagymát vásároltunk-e, ahhoz egy jó tanáccsal szolgál a szakember: barna színűnek kell lenni a külső páncélnak, mert a holland például sárgásabb. Összességében tehát jó hír, hogy növekedhet a hagyma vetésterülete itthon, ebben a zöldségben igazán van lehetőség, ám csak öntözési lehetőséggel együtt. Akár önellátók is lehetnénk és a magyar földben termett vöröshagyma igen jó minőséget képvisel. A földön, ha van rá lehetőség még a gyomirtás is automatizálható. A világ hagymafogyasztása- és igénye ráadásul folyamatosan nő. ... ➜
Eddig szépen fejlődtek a diófák. Azonban a május 12-én körbejárt fiatal fán már valamelyik baktériumának és a gnomónia gombájának a tüneteit is megtaláltam. - hí... ➜
A kajszin, a szilván, a cseresznyén és a mandulán is erősödik a levéllyukacsosodást okozó gombának, a sztigminának a fertőzése. - írja legújabb növényvédelmi elő... ➜
Hazánkban az öntözési beruházások az agráriumon belül talán a legkomolyabb fejlesztésnek számítanak, amelyeknek a vége látványos megtérüléssel zárulhat. A termel... ➜
Megjelent Radácsiné Dr. Hári Katalin legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések. A keleti gyümölcsmoly raj... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.