Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.05.07
novenyvedoszer.hu

Hírek a gazdáknak, fókuszban a növényvédelemmel

Nem félnek a közelgő fagyosszentektől az alföldi baracktermesztők

2024.05.07

Elsősorban a csonthéjas gyümölcsöknél csökkenhet jelentősen a várható termésmennyiség, ugyanis a csonthéj keményedés időszaka közben vagyunk és nem tudják még pontosan felmérni a szakemberek azt, hogy a hidegnek milyen károsító hatása maradt hátra. Akár a termésbetakarítás előtt két-három héttel is jelentkezhet a terméshullás. Mostantól kiegyenlített időjárásban reménykednek a termelők és nem tartanak a közelgő májusi fagyosszentektől sem. Akik egyértelműen bizakodnak, azok a dél-alföldi őszibaracktermesztők, akik annak ellenére várnak jó termést, hogy az elmúlt hetekben – az áprilisi meleget követően – erősen lehűlt a levegő hajnalban az ültetvényeken. Országos kitekintésben azonban már nem ennyire biztató a kép, de már annak a ténynek is lehet örülni, hogy van barack a fán. Gyuris Mihály szatymazi baracktermesztő, a Dél-alföldi Őszibaracktermesztők Szövetségének elnöke szerint a hideg hatását még később lehet majd látni, ezért óvatosak a gazdák az áprilisi lehűlés következményeit illetően. ...

AKTUÁLIS HÍREK, ESEMÉNYEK

Búzaszentelő Ünnepséggel indult el az idei Magyarok Kenyere Program
A Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepséggel, közel 400 kárpát-medencei gazdálkod

Mától bejelentési kötelezettség lépett életbe a mezőgazdasági termékek behozataláról
Április 16-án hatályba lép az egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történ

Megkezdődhet az import élelmiszerek visszaszorítása
Nemsokára 200 milliárd forint értékben fognak kiírni feldolgozói fejlesztési pály

Még több aktuális →

Külföldi szamóca magyarként csomagolva? Idén is próbálkoznak

2024.05.06

A szabadföldi szamóca szépen érik, de a fagy hatása nem múlt el nyom nélkül. A szépen megkötött bogyókat szerencsére a fagy nem tudta kikezdeni, de amelyeket virágzá...

Kajszitermesztés: milyen fajta jó fagy ellen?

2024.05.05

Tavaly az elmúlt évek legnagyobb fagykárát szenvedték el a kajszitermelők, az idei év azonban idáig jól alakul. Az elmúlt években mindig volt kisebb-nagyobb fagykár, va...

Szedd magad Eper! Itt a 2024-es országos lista

2024.05.04

Május elejétől bő egy hónapon keresztül lehet szedni a szabadföldi epret a Szedd magad! kertekben. A legtöbb helyen bőséges termés várható. Cikkünkben mutatjuk az ors...

Támad a levéltetű. Hogyan védekezzünk ellenük?

2024.05.03

Ki ne ismerné az apró, 1-2 mm-es, törékeny testű, gyakran szárnyakkal rendelkező levéltetveket? A levéltetvek tavasszal, a természet ébredése, a zöld hajtások kifejlődése után szoktak megjelenni. Az áttelelő alakok létrehozzák a szárnyas nemzedékeket, melyek feladata a levéltetvek szétterjesztése. A növényeken megtelepedve újabb, már szárnyatlan levéltetű nemzedékek sorát hozzák létre. Zsigó György legújabb növényvédelmi előrejelzésében a levéltetűk aktuális problémájáról számol be....

Palántaültetési szezon: erre figyelmeztet a növényorvos

2024.05.03

A profi termesztőknek egyértelmű a dolog, hogy hova, milyen palántát érdemes ültetni, de vannak a kisebb kerttel rendelkezők, akik szeretnék előtte kikérni a szakember t...

Beérett a fóliás eper: olcsóbb, mint tavaly

2024.05.02

Megjelent a hazai fűtetlen fólia alatt érlelt eper is az üzletekben és a piacokon. Kilóját 2400 forintért kínálják, jellemzően félkilós kiszerelésben árulták péld...

Minden eladott kilogramm mézen veszteség van a termelőknek

2024.05.02

Életünk nélkülözhetetlen részei a beporzók, nélkülük minden harmadik falat étel hiányozna az asztalunkról. Nem csak hazánkban, hanem Európában és világszerte tapa...

Gyümölcskártevők aktuális rajzási adatai, adatok frissítve 2024.04.30.

2024.05.01

Megjelent a legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések....

Fokozódik a sárgarozsda terjedése a kalászosokban

2024.05.01

A korábbi hideg és száraz időjárás miatt sokáig stagnált a kalászos gabonaféléken fertőző sárgarozsda terjedése, most a kártétel járványszerű megerősödésér...

Egy özönvízszerű csapadék nem oldja meg a gondokat

2024.05.01

Bár az elmúlt néhány napban jutott csapadék az Alföldre is, egyáltalán nem orvosolta a krónikus vízhiányt. Mindenütt az esőt várják és azt, hogy kihirdessék a tart...

Shady Girl kúpvirág, a MATE új hivatalos fajtája

2024.04.30

Több éves kutató és nemesítői munka eredményeként CPVO oltalom alá került a MATE Tájépítészeti, Településfejlesztési és Díszkertészeti Intézet Dísznövényter...

Búzatermés: az aszály miatt gyenge hozamokra számítanak a gazdálkodók

2024.04.30

Már biztos, hogy a csapadékhiány miatt az előzetesen reméltnél kevesebb gabonát takaríthatnak be a gazdálkodók. Sokan most legalább a búzatermés minőségét próbálj...

Indulhat a harc a poloskák ellen

2024.04.30

Sokan megfigyelhették, hogy idén mintha korábban ébrednének az inváziós ázsiai márványospoloskák. Kóbor Péter, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvéde...

Földigiliszták szerepe a növényvédelemben

2024.04.29

Az ÖMKi legújabb kiadványából - Földigiliszták az egészséges talaj hírnökei - a gazdálkodók megismerhetik, hogy a különböző mezőgazdasági gyakorlatok, mint a tal...

Óriási drágaság volt a növényvédőszer-piacon múlt évben

2024.04.29

Tavaly a peszticidek piacán változások történtek az árakban, mennyiségekben és az értékesítési struktúrában is, amelyeket részletesen elemezni kell a piaci szereplő...

Növényvédelem csalinövényekkel

2024.04.29

A konyhakertben garázdálkodó kártevőknek - legyenek levéltetvek, lepkehernyók vagy bogarak - mind-mind léteznek természetes ellenségeik. Egyszerű a megoldás, ültessü...

Ezért érdemes batáta termesztésével foglalkozni

2024.04.29

Batáta, vagy burgonya? Sok termelő és fogyasztó teszi fel ezt a kérdést az utóbbi időben. Előbbiek szívesen áttérnének a batátára, és adnák fel végleg a burgonyá...

Gubacsatkák támadják a fákat, hogyan védekezzünk ellenük

2024.04.27

A gubacsatkák növényi nedvekkel táplálkozó kártevők, amelyek a fajra jellemző elváltozásokat okoznak a gazdanövényeiken. Egyes fajaik a károsítás nyomán képződö...

Nem veszélyezteti az import a hazai dísznövények forgalmát

2024.04.27

Ha erkély, akkor muskátli. Korábban szinte csak ezt a bevált virágot ültették a balkonládákba, de ma már óriási választékkal készülnek a kertészetek, mert nagyon m...

Gyakorlati tippek az Egységes kérelemhez

2024.04.26

Javában megkezdődött a 2024. egységes kérelem beadásának időszaka, mely egészen 2024.június 10-ig tart, de természetesen nem szabad az utolsó pillanatokra hagyni a kifi...

A korai tavasz ellenére nincs veszélyben a gyümölcstermés

2024.04.26

Ami eddig elvirágzott, az már túl van a nehezén, a három fagyosszent elvonultáig még nem múlt el a veszély. Egy biztos: a több évtizede gazdálkodók sem tapasztaltak m...

Immunerősítő növények: Aloe Vera

2024.04.26

A kozmetikában, és az alternatív gyógyászatban egyaránt alkalmazzák. A kettő területet összeköti a sejtregeneráló és immunerősítő tulajdonsága. Már az ókorban i...

Aktuális kihívások: levéltetű, körtebolha

2024.04.25

Az előző időszak meglehetősen hűvös de csapadékszegény időjárást április utolsó hetében egy markáns időjárási front változtatta meg. Az egész országot érintő...

Mospilan 20 SG, 4 grammos kiszerelésben ismét III. kategóriás

2024.04.25

Az egyik legnépszerűbb házikerti növényvédőszer, a Mospilan 20 SG, a 4 grammos (leveles) kiszerelésben ismét III. kategóriás lett. Tájékoztatta hírportálunkat Zsigó...

Stabilizálódtak a magyar élelmiszer-gazdaság kilátásai

2024.04.25

A Vidékfejlesztési Program forrásaiból megvalósuló szerkezetátalakítás növelheti az ágazat ellenállóképességét Stabilizálódott a magyar élelmiszer-gazdaság szer...

A mezőgazdaságnak kiemelt szerepe van a klímakockázatban

2024.04.25

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) most először összeállított, alkalmazkodásról szóló ún. EUCRA jelentésében 5 fő csoportba sorolta (élelmezés, egész...

MÁR ÉRIK A MAGYAR SZAMÓCA, JÓ TERMÉS VÁRHATÓ AZ IDÉN

2024.04.25

A fűtött és fűtetlen fóliasátrakban már érik a magyar szamóca, május elején a szabadföldi ültetvényeken is megkezdődhet a szüret. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ...

Gyümölcskártevők aktuális rajzási adatai, 2024.04.23-án

2024.04.24

Megjelent a legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések....

Megkezdődött a selyemfényű puszpángmoly támadása. Itt vannak a legújabb fogási adatok

2024.04.24

A selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) mintegy 10 éve telepedett meg hazánkban, mára már mindenhol megtalálható. Behurcolt kártevő, Európába azonos időben...

Hűvös idő és kevesebb kártevő. Lesz ennek még böjtje

2024.04.24

A napi maximumok nem haladták meg a 15 C0 körüli értéket, éjszakára pedig fagypont közelébe süllyedt a hőmérséklet. Jelentősebb mennyiségű csapadék elvétve hullot...

Aki kadarkát termeszt, arra felfigyelnek mindenhol

2024.04.24

Hagyományos szőlő és borfajtáink közé tartozik a kadarka, a Dél-Alföldön nagy múltra tekint vissza a termesztése és készítése. Ez volt az első olyan fajta Kiskőr...

Termelői piac a XXI. Században: szakmai napot és piacbemutatót szervez a NAK

2024.04.23

Termelői piac a XXI. században címmel szakmai rendezvényt és piacbemutatót szervez fővárosban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Budapesti Corvinus Egyetem. A május 7...

Figyelmeztet a NÉBIH! Rendszeresen ellenőrzik a növényvédő gépek tanúsító matricáit

2024.04.23

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) figyelmezteti a növényvédő gépet üzemeltető termelőket, hogy a kötelező felülvizsgálati rendszer bevezetése ót...

Egyszerre jelent kihívást a pocok és az invazív növény kiszorítása

2024.04.23

Az utóbbi száz évben háromszor volt ilyen február, március, ami a hőhatást és a meleg időjárást illeti. Ez a szokatlan időjárás azt jelenti a növények számára, h...

Itt a fordulat: árcsökkenés látszik a zöldségpiacon

2024.04.22

Az egy évvel korábbinál olcsóbbak lettek a zöldségek a nagybanin és a piacokon is, csupán egy-két fajtánál érzékelhető drágulás az egy évvel korábbihoz képest. A...

Tavasszal károsítanak a fenyőrontó darázs lárvái

2024.04.22

Az idei korábbi tavasz előre hozta a fenyőrontó darázs (Neodiprion sertifer) lárvák kikelését és károsítását.A kifejlett alakjában néhány mm-es darázsféle, amit ...

Élő kövület a kertben: a sokszínű Ginkgo fajták

2024.04.22

A növénynemesítők munkáját megszámolhatatlan kertészeti változat és fajta dicséri. Abban az esetben is ilyen „problémával” találjuk szembe magunkat, amikor egy fa...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.