Nem terveznek áremelést sem a kertészeti árudák, sem pedig a díszfaiskolák a hamarosan kezdődő fenyőfavásárlási szezon közeledtével. Legalább is a Magyar Díszfaiskolások Egyesületéhez tartozó cégek elkötelezettek ebben. A tavalyi árszintet célozzák meg -így összegezte a terveiket Rónai Gergely, az egyesület elnöke /képünkön/ kérdésünkre, de elárulta azt is, hogy a jelen és a jövő növénye a babérmeggy.
Mint az közismert: a faiskolák jelentős része foglalkozik vágott és földlabdás fenyő termesztésével és értékesítésével is, és lassan eljön az ideje az árusításaiknak. A most érződő gazdasági nehézségek - elsősorban az infláció - ellenére is szép eredményt zárt az ágazat. Rónai Gergely szerint a csökkenő infláció szépen lassan érezteti a hatását, ami igaz a vágott fenyő értékesítésére is.
Megjelent Radácsiné Dr. Hári Katalin legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések. A keleti gyümölcsmoly rajzása intenzív, egyes településeken kiemelkedően sok (Debrecenben 62db/ hét). A szilvamoly rajzása továbbra is erősnek mutatkozik a fogási eredményekből ítélve.... ➜
Hiába csökkent a műtrágya felhasználása az utóbbi időszakban, a gazdálkodásban továbbra is szükség van rá, ezért felelőtlenség azt állítani, hogy kiváltható b... ➜
A változó környezeti és gazdasági körülmények az agráriumban egyre fontosabbá teszik az okszerű és hatékony növényvédelmi tevékenységet a gazdálkodók számára.... ➜
A kertészkedés egyre több embert ragad magával, így elmondhatjuk, hogy a reneszánszát élő ágazatról van szó. Ennek egy modern kori formájaként említhetjük a város... ➜
Idén nyolcadik alkalommal írta ki az Agrotrend Csoport a Magyarország Legszebb Birtoka díjazást, amelynek ötletgazdája Mátrai Zoltán arról számolt be, hogy ez alkalommal... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.