Zsigó György növényorvos tanácsai. A klímaváltozás miatt tucatnyi mediterrán rovarfaj honosodott meg az elmúlt évtizedekben hazánkban, így a vadgesztenye levélaknázó moly is. A kártevők az enyhe teleket könnyen átvészelik és tavasszal újra támadnak. Az állat tömeges előfordulása a levél teljes barnulását okozza, súlyos esetben pedig akár a fa korai pusztulásához is vezethet.
1985-ben Macedóniában találták meg a vadgesztenye aknázómolyt, onnantól kezdve indult el a hódítása és azóta kijelenthető, hogy egyetlen egy magyarországi vadgesztenyefa – és annak tulajdonosa sem sem – érezheti magát biztonságban. Magyarországon 1993-ban találták meg az első példányát, amely a sikeres áttelelésének köszönheti a tartós itt létét. A lehullott lombban, báb formájában telel át és onnan kezdi meg tavasszal az első nemzedék a károsítását.
„Ezért is fontos tanács, hogy a lombot mindenképpen semmisítsük meg, mert abban vannak az áttelelő kártevők. De mégsem ennyire egyszerű a helyzet, mert parazitái is vannak. Nem tudtak még annyira elszaporodni, hogy sakkban tudják tartani a vadgesztenye aknázómolyt és mindig az utolsó, harmadik őszi nemzedéknek, vagyis a báboknaka parazitáltsága a legnagyobb, tehát a paraziták szempontjából éppenséggel vigyázni kellene erre az utolsó áttelelő nemzedékre. Tehát védeni kellene a lombot”.
Idén jó előjelekkel indul a vöröshagyma szezonja, hiszen a korai felmelegedés olaszországi körülményeket tudott biztosítani a növénynek. Vetésforgónál a hagyma mellett jól társítható a burgonya és a gyökérzöldségek, hiszen ezeknek a betakarítási folyamataiban – így a gépesítésben – nagyon nagy a hasonlóság. Ezekkel a növényekkel növelni lehet a gazdaságosságot és a piacra jutást. S hogy valóban hazai földben termett hagymát vásároltunk-e, ahhoz egy jó tanáccsal szolgál a szakember: barna színűnek kell lenni a külső páncélnak, mert a holland például sárgásabb. Összességében tehát jó hír, hogy növekedhet a hagyma vetésterülete itthon, ebben a zöldségben igazán van lehetőség, ám csak öntözési lehetőséggel együtt. Akár önellátók is lehetnénk és a magyar földben termett vöröshagyma igen jó minőséget képvisel. A földön, ha van rá lehetőség még a gyomirtás is automatizálható. A világ hagymafogyasztása- és igénye ráadásul folyamatosan nő. ... ➜
Eddig szépen fejlődtek a diófák. Azonban a május 12-én körbejárt fiatal fán már valamelyik baktériumának és a gnomónia gombájának a tüneteit is megtaláltam. - hí... ➜
A kajszin, a szilván, a cseresznyén és a mandulán is erősödik a levéllyukacsosodást okozó gombának, a sztigminának a fertőzése. - írja legújabb növényvédelmi elő... ➜
Hazánkban az öntözési beruházások az agráriumon belül talán a legkomolyabb fejlesztésnek számítanak, amelyeknek a vége látványos megtérüléssel zárulhat. A termel... ➜
Megjelent Radácsiné Dr. Hári Katalin legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések. A keleti gyümölcsmoly raj... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.