Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.19
novenyvedoszer.hu

A baromfitartás állja a válságot

2022.10.01

Még nincs vége az áremelkedéseknek, ugyanisezekben a napokban járnak le az éves, vagy negyedéves áram- és gázszerződések, tehát mind a kisebb, mind pedig a nagyobb üzemeket is érinti a rezsiváltozás. Mindezt tovább tetézi a takarmányárak növekedése, azon belül is a szója iránti kereslet, melyet dollárban jegyeznek, ami a forinthoz viszonyítva igen erős. A fehérje dús takarmányt tehát meg kell fizetni. 

A rossz hírek között azonban örömteli az a kimutatás, miszerint a baromfiágazat a legversenyképesebb valamennyi hazai ágazat közül: erre az egyik legárulkodóbb adat az, hogy az önellátottságunk 150 százalékos –beleértve a csirke és a pulykahúst egyaránt. De az utóbbi időszak gondjai itt is megjelentek, viszont még így is kiemelt helyen szerepelnek a szárnyasok a fogyasztók mindennapjaiban. A hamarabb kezdődött fűtési szezon költsége a baromfitelepeken is húzós lesz. Makai Szabolcs, az Opus Global Nyrt. Mezőgazdasági Divíziójának vezetője szerint nem panaszkodhatunk a hazai piacra, mert a multinacionális láncok, a kisebb cégek és éttermek komoly felvevői például a Galicoop termékeinek, amelyeknél elindult a saját márkás készítmények forgalmazása is.



A Gallicoop Csoport 25 ezer tonnányi feldolgozott terméket gyárt, ezek közül a legnépszerűbb a párizsi, a virsli, a szalámi, valamint a panírozott termékek. Nem csak a hazai pulykafogyasztás ellátására képes, hanem még az exportpiacokra is eljutnak a termékei”.

Szépen növekvő ágazat tehát a pulykatenyésztés, így azok a termelők vészelik át jobban ezt az időszakot, akik korszerűsítettek, mert onnantól kezdve hatékonyabban és olcsóbban tudnak termelni. Jó hír továbbra is az, hogy a baromfi a legnagyobb és legjobban szervezett állattenyésztési ágazat, a hazai hústermelés több mint felét ez adja. A pár hete megjelent hír szerint legkevesebb 30-35 százalékos áremelés várható a következő négy hónapban a baromfitermékeknél, mert valós veszélye van az ágazat zsugorodásának, miután a lakosság már elkezdte visszafogni a fogyasztását. A baromfihús árában eddig egyelőre még leginkább a tavalyi költségemelések hatása jelent meg, azonban az energiaárak elszabadulása új helyzetet teremt és újabb áremeléseket tesz szükségessé a feldolgozók és a termelők fennmaradása érdekében. Nagyon nehéz időszak elé néz az ágazat, a nem korszerű istállókkal rendelkező, kevésbé tőkeerős kisebb szereplőknél a téli leállások, illetve az állattartó telepek bezárása is valószínűsíthető.  

A csirke mellett a pulykát is érinti az előbb említett sok nehézség, de mivel népszerű termékekről van szó, ezért azt remélik a szakértők, hogy nem lesz nagy a visszaesés.


Szerzők:
Növényvédőszer.hu - Kommunikáció / Talentis Agro - Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Ilyen hatással van a hosszan tartó szárazság a szántóföldi kórokozókra

2024.04.19

Április közepén tovább folytatódott a koranyárias, a sokévi átlagnál jóval melegebb időjárás. Az ország nagy részének termését veszélyeztető szárazság csupán a nyugati tájakat kerüli el, másutt a talaj felső rétege teljesen kiszáradt. Áztató esőre igencsak szükség lenne, mert időszerű a napraforgó és a kukorica vetése. Az őszi kalászosok közül az árpa kalászol, a búza pedig zászlósleveles fenológiai állapotban van, a szárnövekedés mindkét növénynél mérsékelt. - írja legújabb szántóföldi előrejelzésében dr. Aponyi Lajos....

Magyar kutatók új talajhidrológiai adatbázist fejlesztettek ki

2024.04.19

A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Talajtani Intézetének (TAKI) kutatói által kifejlesztett HU-SoilHydroGrids 3D talajhidrológiai ad...

Elindult az új agrártámogatási honlap

2024.04.19

A 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk a mai naptól megújult formában új honlapon, a kap.gov...

Tájfajta palántákkal üzen a Föld napjára az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

2024.04.19

Az ökológiai gazdálkodás fontosságára és élelmiszertermelési rendszerünk sokszínűbbé tételére hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (...

Most kell megakadályozni a szőlő lisztharmatot

2024.04.18

A gyakorlott borbírálók a bor ízében is megtalálják a nyári lisztharmatfertőzésnek tulajdonítható dohos, penészes ízt. Már 5-10 %-os bogyófertőzés is borhibát ok...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.