A Wine Paris azok közé a nagy presztízsű nemzetközi borászati rendezvények közé tartozik, amelyre a világ leghíresebb bortermelő vidékeiről érkeznek a kiállítók. Magyarországot egyedüli hazai borászatként a Dereszla Pincészet képviselte francia importőr partnerével, a Wino Selection céggel közösen. A pincészeten keresztül a Tokaj-hegyaljai Borvidék harminc ország több ezer kiállítója és százezres szakmai látogatóközönség előtt mutatkozott be.
Valójában azonban nem csak Tokaj-Hegyalját, hanem a teljes magyarországi borászati ágazatot megismerhették az érdeklődők Kalocsai László birtokigazgató elmondása szerint, hiszen hazánknak jó a megítélése borászati szempontból is. A borhoz értők ismerik az adottságainkat, borainkat és a különlegességeinket. Mint hozzátette: számos partnerrel, borbeszállítóval történt megbeszélés ez idő alatt, amelynek köszönhetően a skandináviai országok, valamint az Egyesült Államok piacai előtt is megnyílhat a kereskedelem. -A franciaországi disztribúciós hálózat tagjai is első kézből kaphattak információkat a Tokaji borvidékről, illetve azon belül is a Dereszláról -nyilatkozta Kalocsai László. A Wine Paris 2022 kiállításon a francia borok mellett az elmúlt időszakban kiemelkedő teljesítményt mutató külföldi pincészetek kínálataival is megismerkedhettek a nemzetközi borkereskedők és az érdeklődők. A külföldi kiállítók számára is különleges volt az, amit a borvidékről megtudhattak. Az aszú ugyanis kizárólag a világ elsőként zárt borvidékké nyilvánított területén, Tokaj-Hegyalján készül. A vulkanikus kőzetekben gazdag borvidék a Tisza és a Bodrog folyóknak köszönhetően páratlan mikroklímával rendelkezik. Ebben a különleges közegben - a más területeken szürkepenész betegséget okozó - Botrytis cinerea gomba lehetővé teszi a szőlőbogyók aszúsodását. A nemes rothadás hatására a szemek elkezdenek töppedni, az ízek és az érett szőlő aromaanyagai koncentrálódnak, valamint kiegészülnek a botrytis okozta különleges karakterrel.
A Dereszla Pincészet jelenleg ötven országba szállítja a borait, hosszú távú tervei között azonbannem elsősorban új országok felkutatására, hanem a jelenlegi partnerekkel való szorosabbés állandókapcsolat fenntartására törekszik.
Tokajban tavaly nem csak a szüret sikerült a terveknek megfelelően jól, hanem értékesítés rekordok is születtek – elsősorban a külföldi érdeklődések miatt. Az első helyen a koreai piac végzett, de dupla annyi bort értékesít az előző évekhez képest a Dereszla a japánoknak, valamint háromszor annyit a belga piacra. Már a pár évvel ezelőttiDecanter World Wine Awards-on is hatalmas sikert arattak a borvidék borai, amelyek közül négy platina fokozatot ért el. A Grand Tokaj két tételét, a 2014-es ötputtonyos aszút és a 2013-as Eszenciát, valamint a Patricius Borház és a Juliet Victor 2017-es hatputtonyos aszúit értékelték ilyen magas szinten.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa tisztújító küldöttgyűlést tartott Budapesten, melynek keretében döntöttek a szervezet elnökségi tagjainak személyeiről. Döntésük ... ➜
Zsigó György növényorvos tanácsai. A levéltetvek természetes ellenségei a katicabogarak. A bodzán is előforduló kártevő közül a legjelentősebbek a levéltetvek, mel... ➜
A Balatonnál is jelen vannak ugyanazok a gondok, mint másutt az országban: fiatalok elvándorlása, munkaerőhiány. A Számít rád a Balaton program ezeken is kíván segíten... ➜
IIlyen például a földforgalmi törvény módosítása, a családi gazdaságokról szóló jogszabály, valamint az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz kapcsolódó hazai tár... ➜
A nyolcvan százalékos nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripa... ➜
Idén az állattenyésztők sokkal jobb helyzetben vannak, mint a szántóföldi növénytermesztők. Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyv... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.