Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.16
novenyvedoszer.hu

Döntés a takarmány szállításának módjáról

2022.08.06

Az Agrárminisztérium az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozta annak a 3 milliárd forint értékű támogatásnak a koncepcióját, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget – közölte Nagy István agrárminiszter.

Tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatási konstrukció kedvezményezettjei azok a juh, kecske- és szarvasmarha-tartók, akik a 2022. évben termeléshez kötött támogatás iránti igényt nyújtottak be, illetve 2021. évi kecske csekély összegű támogatásban részesültek, az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerbe (ENAR) 2022. augusztus 1-jéig bejelentett állategyedek után.




Kifejtette, a támogatás a takarmány szállításához szükséges kilométer alapján kerül elszámolásra, amelynek igazolására az állattartóknak olyan 2022. június 1. és szeptember 23. között kiállított fuvardokumentumot (szállítólevél, fuvarlevél, menetlevél) vagy azok másolati példányát kell benyújtaniuk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara illetékes falugazdászaihoz 2022. szeptember 26-áig, amelyek külön-külön vagy akár együttesen tartalmazzák minimálisan az alábbi adatokat:

- az adott bizonylat azonosítószámát (pl. sorszám, bizonylatszám, stb.),

- a szállítólevél bizonylatot kiállító adatait, illetve a kiállításának dátumát,

- a számla számát (ha a szállítólevél számla alapján készült),

- a szállított termék nevét (széna, szalma, szenázs, szilázs, illetve ezek alapanyagai) és ezek mennyiségét,

- a címzett (azaz az állattartó) nevét, címét (ahová a terméket szállítani kell)

- a kiállító és átvevő aláírását,

- a szállított termék szállításához szükséges távolság megjelölését kilométerben.

Nagy István kitért arra is, hogy a támogatás tervezett mértéke 300 Ft /km azzal, hogy egy állattartó legfeljebb 3000 km-re nyújthat be támogatási igényt. A takarmányszállítási támogatást az egyes állattartók legfeljebb 35.000 euró egyéni keretösszegig vehetik igénybe. A támogatási kérelmeket a tervek szerint 2022. október 3-9. között lehet benyújtani elektronikus úton a Magyar Államkincstár részére- tett hozzá.

A Magyar Államkincstár a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által igazolt takarmányszállítási kilométerek alapján minél előbb, de legkésőbb 2022. december 23-áig dönt a hozzá beérkezett támogatási igényekről, és egyúttal intézkedik a jogos támogatási igények kifizetéséről – hangsúlyozta az agrárminiszter.


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / AM Sajtóiroda

Ezeket is olvasta már?

Szárazság, magas hőmérséklet: bőrbe kötve érdemes termelni

2024.04.16

Az unióban folyamatosan csökken az állatállomány, sokkal nagyobb arányban, mint Magyarországon, ahol tavaly mintegy 20 ezerrel csökkent a szarvasmarha létszám, a baromfi száma pedig 5 millióval lett kevesebb, csak a sertés állomány növekedett 4 ezer anyakocával. Az állati termékek pozíciója egyértelműen azért alakult így, mert az elmúlt évek brüsszeli politikája az állattenyésztésre nézve nem volt kedvező. Erről is beszélt Kulik Zoltán agrárpiaci szakértő, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója, aki szerint Magyarország továbbra is próbálja megtartani ezt a szektort, ugyanis hosszabb távon az állattenyésztésnek helye van az agráriumban. Az is látható, hogy az előbbiek hatására a nagyüzemi állattartás Nyugat-Európából a keleti térség felé helyeződik át, ezért ezt kellene nekünk kihasználni. ...

Hogyan gondozzuk és védjük meg a babért?

2024.04.15

Ha van olyan cserje, amely alkalmas tömött, átláthatatlan sövény létrehozására, mely elrejti az udvart a kíváncsi szemek elől, az a babérmeggy. Számos pozitív tulaj...

Megkezdődhet az import élelmiszerek visszaszorítása

2024.04.15

Nemsokára 200 milliárd forint értékben fognak kiírni feldolgozói fejlesztési pályázatokat, külön a kisebb és külön a nagyobb projektekre. A mostani uniós ciklusban ...

A szokottnál korábban indul az idei spárgaszezon

2024.04.15

A hirtelen jött felmelegedésnek köszönhetően az idén tavasszal a megszokottnál három héttel korábban indult a spárga szedése a hazai kertészetekben. A Nemzeti Agrárga...

Indul a jégkármérséklő rendszer újabb szezonja

2024.04.15

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) április 15-én beüzemelte az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER), amely ezzel megkezdte hetedik védekezési szezonját. Az ...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.