Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.19
novenyvedoszer.hu

Száz éves tanyát újítottak fel eredeti állapotban

2022.08.21

Akár turista látványosság is lehetne, de annál több üzenete is van a száz éves felújított mórahalmi tanyának: megmutassa a feltörekvő nemzedékeknek, hogy hogyan, milyen körülmények között laktak az őseik.

Tanyán élni ma már igazi életformának számít, sőt vannak, akik nem csak ezért választják, hanem a teljes önellátás megszervezésével jövedelemhez is jutnak és a dráguló élelmiszerárak láttán nem növekednek a kiadásaik. A Dél-Alföld az ország legnagyobb, összefüggő tanyás körzete: sok nehézséget átélt már, többek között államosítást, téeszesítést. De az egypártrendszer idején a hatalom mindent igyekezett elkövetni, hogy felszámolja ezt az életet és csak a parasztemberek kitartásán múlott, hogy nem sikerült a gerincüket megtörnie a rezsimnek. A rendszerváltás után mégis felgyorsult az elnéptelenedés, a fiatalok a város felé vették az irányt és ott képzelték el a jövőjüket. Csak az ezredforduló hozott változást, amikor felnőtt egy olyan nemzedék, amely a városhoz közel, a természet közvetlen környezetében szeretett volna élni. Ekkor indult meg az élet újra a tanyavilágban, de a hagyományos növénytermesztéssel és állattenyésztéssel már csak a régi parasztemberek foglalkoztak igazából.

Újabb csapás érte ezt az életformát, amikor az ezredforduló közepén egy sor vidékellenes intézkedést jelentettek be: kis posták bezárását, iskolák körzetesítését, a vasúti és távolsági buszközlekedés racionalizálását. Ekkor fordult elő az a döbbenetes helyzet, hogy a termesztéssel felhagyó gazdálkodók a városokba jártak a multiláncokban beszerezni azt a paradicsomot és paprikát, melyet előtte ők maguk termeltek meg. Csak a 2010 utáni időszak hozott új reményt ebbe a világba, amely ismét fénykorát éli. És itt érkezünk meg Mórahalomba, amelynek külterületén található az ún. Vér-tanya. A Vér-család építette, ezért ez a neve. Ez az egyetlen régi tanya, amely megmaradt a múlt század elejéről és a mórahalmi önkormányzat két éve vette meg. Krisztin István alpolgármester a tervekről szólva elmondta: a helyi hagyományőrző közösség üzemelteti majd, amely többek között régi disznóvágásokat szervez, s mivel az épület előtt elég nagy terület van, itt őshonos gyümölcsfákat telepítenek. Ezeket természetesen gondozzák és a diákoknak bemutatják, hogy így éltek nagyapáink és dédszüleink.

Ilyen népi építészetű tanya nincs másik a környéken, ez volt az egyetlen, amely ebben az állapotban megmaradt, az összes többi összedőlt. A homokhátsági tanyák jellemzője a dombra építkezés volt, a házakhozt sor téglára vályogot használtak és az alapterület 70 négyzetméter körül volt. Az önkormányzat célja, hogy minden népi építészettel bíró ingatlant megőrizzen és az utókornak átadja. A száz éves mórahalmi tanyát előzetes bejelentkezéssel lehet megtekinteni, a tanya és környéke a tereprendezéssel a jövő év tavaszán készül el.


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Tájfajta palántákkal üzen a Föld napjára az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

2024.04.19

Az ökológiai gazdálkodás fontosságára és élelmiszertermelési rendszerünk sokszínűbbé tételére hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) a Föld Napjához kapcsolódva. Kutatótevékenységük egyik eredményeként, immáron hatodik éve munkálkodnak azon, hogy tavasszal minél több hobbikertész és háztáji gazdálkodó juthasson hozzá a méltán népszerű, hazai tájfajta paradicsompalántákhoz. Idén húszezer, négy különböző tájfajtájú palánta nevelkedett ökológiai művelésben Zsámbokon, az Orsiherba Biokertben, hogy hamarosan elültethessék őket az irántuk rajongó hobbikertészek. De vajon hogyan járulnak hozzá a tájfajták a biológiai sokszínűség megőrzéséhez? Miért olyannyira népszerűek és jelentősek manapság a mezőgazdaság és a fogyasztók szempontjából egyaránt?...

Most kell megakadályozni a szőlő lisztharmatot

2024.04.18

A gyakorlott borbírálók a bor ízében is megtalálják a nyári lisztharmatfertőzésnek tulajdonítható dohos, penészes ízt. Már 5-10 %-os bogyófertőzés is borhibát ok...

GMO-mentes magyar szója: miért nem termelünk többet?

2024.04.18

Szójából nem vagyunk önellátók, de voltak olyan külföldi befektetők, akik azért jöttek hozzánk, hogy a hazai GMO-mentes szóját megvásárolják. Rossz hír, hogy öne...

Gyümölcskártevők aktuális rajzási adatai, 2024.04.16-án

2024.04.17

Egy kártevő rajzásmegfigyelésének célja, hogy megtaláljuk azt az időpontot, amikor egy adott kártevő ellen a leghatékonyabban tudunk védekezni. Az előrejelzés a hőö...

Lelkesek a dinnyetermelők, idén is jó szezont várnak

2024.04.17

A tavalyi év jól sikerült a dinnyetermesztőknek: az április eleji fagyok után a hónap közepétől kiültették a palántákat, onnantól kezdve az időjárás rászolgált ...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.