A Mezőgazdasági Számlarendszer (MSZR) legfrissebb előrejelzése alapján a magyar mezőgazdaság 2023-as teljesítménye kiemelkedő növekedést mutat. A mezőgazdasági kibocsátás értéke 6,5 százalékkal meghaladja a 2022-es eredményt, a termelés költségei enyhe emelkedést mutatnak (0,2 százalék). Ennek eredményeként a bruttó hozzáadott érték 19,2 százalékkal, a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem pedig 13 százalékkal nő majd 2023-ban a 2022-es szinthez képest – állapítja meg az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) által készített, a magyar agrárium múlt évi teljesítményét összegző és a közelmúltban közzétett első becslése.
A mezőgazdasági teljes bruttó kibocsátás az előzetes adatok alapján meghaladja a 4300 milliárd forintot, és további 6,5 százalékos növekedést prognosztizálnak. A növényi termékek kibocsátása jelentős növekedést mutat (44,4 százalék), míg az állatok és az állati termékpalettában enyhe visszaesés tapasztalható (0,5 százalék). Az árak alakulása is változatos: a növénytermesztési és kertészeti termékek ára csökkent (28,2 százalék), míg az élő állatok és állati termékeké emelkedett (11,3 százalék). A gabonafélék, ipari növények és zöldségfélék ára csökkent, míg a gyümölcsféléké nőtt.
A kajszin, a szilván, a cseresznyén és a mandulán is erősödik a levéllyukacsosodást okozó gombának, a sztigminának a fertőzése. - írja legújabb növényvédelmi előrejelzésében Zsigó György növényorvos.A levéllyukacsosodás vagy sztigminás levéllyukacsosodás, egy kizárólag csonthéjasokat megtámadó, Stigmina carpophila által okozott gombabetegség. Rügyelhalást és termésfoltosodást okoz, emellett jellegzetes tünete a leveleken megjelenő, 1-3 mm nagyságú lyukak.... ➜
Hazánkban az öntözési beruházások az agráriumon belül talán a legkomolyabb fejlesztésnek számítanak, amelyeknek a vége látványos megtérüléssel zárulhat. A termel... ➜
Megjelent Radácsiné Dr. Hári Katalin legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések. A keleti gyümölcsmoly raj... ➜
Hiába csökkent a műtrágya felhasználása az utóbbi időszakban, a gazdálkodásban továbbra is szükség van rá, ezért felelőtlenség azt állítani, hogy kiváltható b... ➜
A változó környezeti és gazdasági körülmények az agráriumban egyre fontosabbá teszik az okszerű és hatékony növényvédelmi tevékenységet a gazdálkodók számára.... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.