Nem kímélték az elmúlt napok éjszakai mínuszai a Talentis Agro Zrt. gyümölcsültetvényeit sem. Ötven százalékos fagykár keletkezett a kajszibarack ültetvényben, ahová a lehető legrosszabbkor, a virágzás idején érkezett a hideg. Jó hír azonban, hogy a fiatal fák jól vészelték át mindezt és így várhatóan nem kell jelentős terméskiesésre számítani.
A cseresznye, a szilva és a meggyültetvény szerencsére nem károsodott, de a kajszibarack virágjában történt fagykár sem nevezhető még igazán gazdasági kárnak. Az első hideg betörés idén március 15-én érkezett, amelyet követően három napon keresztül alakultak ki éjszakai lehűlések. A második sarkvidéki hideg március 27-én érte el Magyarországot, mely mögött – régiónként eltérő módon – alakultak ki 2-4 nap erejéig kritikus éjszakai lehűlések. A szakmai szervezetek sem tudnak még terméskárokról nyilatkozni, csak virágkárokról. Még egy nehéz éjszaka áll a gyümölcsültetvények előtt, viszont a májusi fagyosszentek is okozhatnak újabb veszélyt a már fejlődő gyümölcsszemekben.
Nemrégiben hetven hektáron kezdődött meg olyan gyümölcsfáknak a telepítése, amelyeket csepegtető öntözéssel láttak el. Ezzel az intenzív és korszerű ültetvénnyel tovább bővült a jelenlegi 260 hektáros terület, ahol folyamatosan szeretnék az állományt frissíteni és öntözéssel ellátni. A minőségi gyümölcsre nagy igény van a pálinkakészítés során is: az ötszáz tonna cefre tárolására alkalmas kapacitásnak köszönhetőena Nagygombosi Pálinkafőzőben éves szinten negyvenezer liter, negyven fokos pálinka készül. Idén valószínűleg drágul a növényvédelemés a göngyöleg, valamint a főzéshez szükséges energia. Két évvel ezelőtt a Gödöllői Tangazdaság nagygombosi területén lévő, akkor még245 hektár termő gyümölcsös 1541 tonna gyümölcsöt adott úgy, hogy a 31 hektár kajszi ültetvény tavasszal, virágzáskor teljesen elfagyott. Cseresznyéből - Bigarreau Burlat és a Germersdorfi óriás - 508 tonna termett, a meggy termés 788 tonna volt, ennek afő fajtájaaz Érdi bőtermő, az Újfehértói fürtös, a Debreceni bőtermő és a Kántorjánosi. A két gyümölcsfajon felül még 245 tonna szilvát sikerült évekkel ezelőtt szüretelni. Még egy számadat, amely azt érzékelteti, hogy milyen széles körbe jutnak el a minőségi, hazai gyümölcsök ebből a gazdaságból: az elmúlt évek statisztikáit nézve a fenti három gyümölcsből az egy főre jutó magyarországi fogyasztás 2,3 kg/fő/év volt. Ez a 10 millió honfitársunkat tekintve 23 millió kg/év és ebből a holding termelt meg pár éve 1.541.000 kilót, ami 6,7 százalék. Ez azt is jelenti, hogy 670.000 honfitársunk éves cseresznye, meggy és szilva fogyasztását – összevonva – Gödöllőn termelték meg.
De az ország másik részében is folyamatosak a fejlesztések: legutóbb hét és fél hektár szőlőt telepítettek Dörgicsén, ahol harminc ezernél is több olaszrizling oltványt ültettek el három nap alatt. A szakemberek nem csak a kedvező időben reménykednek a továbbiakban, hanem abban is, hogy a Balaton-felvidékhez méltó szőlő terem hamarosan, s ebből olyan bor készül, amelyre büszkék lehetnek.
A burgonyával öntözött területek aránya eléri a hatvan-hetven százalékot. Ezzel a szinttel már felveheti a versenyt a hazai termék a külföldről beáramló burgonyáva... ➜
Zsigó György növényorvos tanácsai. A szeder gubacsatka okozhat olyan tüneteket, amelyek hasonlítanak a klímaváltozás miatti elváltozásokra, mind a szeder, mind a málna... ➜
A borfogyasztásnak is követnie kell a világ változásait. Ma már nem elég csak a hagyományokat hangoztatni a bor népszerűsítése során, főleg ha a fiatalokról van szó... ➜
A ZKI Zrt. nemcsak országosan, de világviszonylatban is elismert a növénykutatás, -fejlesztés, -nemesítés, valamint vetőmag-forgalmazás terén. A zöldségfajta-választ... ➜
A Gallicoop Zrt. Magyarország legnagyobb pulykafeldolgozója, a korábban családi tulajdonban lévő vállalkozás három évvel ezelőtt került új tulajdonosi körhöz. Jelenl... ➜
A magyar kilója eléri a nyolcezer forintot, de a hipermarketekben a kínait a harmadáért is be lehet szerezni. Ön melyiket választaná? A háziasszonyok a gyakorlat szerint a... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.