Nehéz ellenfélnek számít a lótetű, de kitartással nem lehetetlen az ellene való védekezés. Ezekben a napokban a burgonyatermesztésnél okoz károkat a palántában, majd később a termésben, de a saláta és a szamóca is veszélyben van. Az életfeltételeinek a megszüntetésével lehet valamit tenni, mert ha így sem sikerül kiszűrni a kertből, vagy a fólia ágyásból, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülünk.
Két éves fejlődésű állatról van szó, amit a kertészek általában a saját komposztlakásuknak a szétterítésével, vagy az idegen komposztnak, marhatrágyának a behozatalával, tehát egy fertőzött tápanyag utánpótlással hoznak be a kertekbe. A lótücsök ezt követően megkezdi a károsítást: beeszi magát a talajba, akár egy méter mélységbe is lejuthat telelni, míg év közben fent garázdálkodik közvetlenül a talaj felszín alatt, vagyis elrágja a palántáknak a gyökerét. Látjuk a járatát, mert felpúposodik a föld és látni, hogy hol halad. Ezek ellenére az egyetlen vegyszeres megoldás nem tűnik száz százalékos megoldásnak.
Mérgezett csali, de csak körültekintően alkalmazzuk
Nem csak a lótetű, hanem a mezei pocok ellen is használhatunk szigorúan külterületen mérgezett csalit, mert belterületen a macskák is áldozatul eshetnek, de ez veszélyes méreg az emberre is, ezért nagyon kell vele vigyázni.
Választatjuk a türelmesebb, de célra vezető megoldást, amikor a lótücsök túrásnál a járatot vízzel feltöltve előcsalogathatjuka kártevőt, ugyanis a lótücsök nem szereti a vizet. A felszínre menekülő állat ezután már könnyen begyűjthető. Azonban ne használjunk mosogatószeres vagy olajos vizet, mert azzal szennyezzük a környezetet. Egyes riasztó növények – krizantém, körömvirág, rozmaring – taszítóan hatnak a kártevőre, mert a lótücsök nem szereti gyökereik illatát, így elkerüli őket. Lótücsök ellen bevált szer az egyik kertészeti szaklap szerint a Nemastar fonálféreg készítmény, amely a talajban kifejlett kártevőt rövid időn belül megtalálja, és a fonálféreggel szimbiózisban élő baktériumokkal együttesen elpusztítja a kártevőt. A férgek felszaporodnak a kártevő testében és megfelelő körülmények között újabb gazdaállatot keresnek. Ehhez azonban optimális talajhőmérsékletre, és megfelelő időjárási körülményekre, nedves talajra van szükség. Kijuttatni az esti órákban kell.
A burgonyával öntözött területek aránya eléri a hatvan-hetven százalékot. Ezzel a szinttel már felveheti a versenyt a hazai termék a külföldről beáramló burgonyáva... ➜
Zsigó György növényorvos tanácsai. A szeder gubacsatka okozhat olyan tüneteket, amelyek hasonlítanak a klímaváltozás miatti elváltozásokra, mind a szeder, mind a málna... ➜
A borfogyasztásnak is követnie kell a világ változásait. Ma már nem elég csak a hagyományokat hangoztatni a bor népszerűsítése során, főleg ha a fiatalokról van szó... ➜
A ZKI Zrt. nemcsak országosan, de világviszonylatban is elismert a növénykutatás, -fejlesztés, -nemesítés, valamint vetőmag-forgalmazás terén. A zöldségfajta-választ... ➜
A Gallicoop Zrt. Magyarország legnagyobb pulykafeldolgozója, a korábban családi tulajdonban lévő vállalkozás három évvel ezelőtt került új tulajdonosi körhöz. Jelenl... ➜
A magyar kilója eléri a nyolcezer forintot, de a hipermarketekben a kínait a harmadáért is be lehet szerezni. Ön melyiket választaná? A háziasszonyok a gyakorlat szerint a... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.