Gyakorló felületet alakított ki az elektronikus gazdálkodási naplóhoz (eGN) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A fejlesztés nagy segítséget jelent a gazdálkodóknak a naplóvezetésben: általa megismerhetik az eGN felépítését, az elérhető műveleteket, továbbá maga az adatrögzítés is kockázatmentesen gyakorolható.
Az eGN gyakorló alkalmazásába ugyanúgy kell belépni, ahogyan a gazdálkodók által már ismert naplóba, azaz a felület a ‒ KAÜ-s azonosítást követően ‒ a Nébih ügyfélprofil rendszerében (ÜPR – https://upr.nebih.gov.hu/) érhető el. Az ÜPR-be belépve az ügyfelek közvetlenül a főoldalról indíthatják az eGN-t. A gyakorló alkalmazás a napló főoldalának jobb felső sarkában lévő zöld színű szerszámkulcsra kattintva érhető el. A tesztfelületen keresztül betölthetőek a valós EK adatok, valamint elérhető az éles programnak megfelelő eszköz- és kódtár is. A két felület között mindössze abban van különbség, hogy a gyakorló alkalmazásból riport nem exportálható, valamint nem lehet meghatalmazással belépni.Kiemelten fontos, hogy a rendszer a gyakorló alkalmazásból semmilyen adatot nem tölt át az éles felületre, ezért a hivatal a gazdálkodók fokozott figyelmét kéri abban, hogy mindig a szándékuknak megfelelő felületet használják. A fejlécben a piros „eGN gyakorló alkalmazás” felirat jelzi, hogy a felhasználó aktuálisan melyik felületre lépett be.
A téves adatrögzítések elkerülése érdekében az éles rendszerbe történő visszalépésre kizárólag ismételt bejelentkezés után van lehetőség. A gyakorló rendszerben generált tokenek esetében szintén fennáll, hogy azok kizárólag a gyakorló alkalmazásban érvényesek és használhatóak. A gyakorló felülettel kapcsolatban az egn@nebih.gov.hu címen kérhető segítség.
A kajszin, a szilván, a cseresznyén és a mandulán is erősödik a levéllyukacsosodást okozó gombának, a sztigminának a fertőzése. - írja legújabb növényvédelmi előrejelzésében Zsigó György növényorvos.A levéllyukacsosodás vagy sztigminás levéllyukacsosodás, egy kizárólag csonthéjasokat megtámadó, Stigmina carpophila által okozott gombabetegség. Rügyelhalást és termésfoltosodást okoz, emellett jellegzetes tünete a leveleken megjelenő, 1-3 mm nagyságú lyukak.... ➜
Hazánkban az öntözési beruházások az agráriumon belül talán a legkomolyabb fejlesztésnek számítanak, amelyeknek a vége látványos megtérüléssel zárulhat. A termel... ➜
Megjelent Radácsiné Dr. Hári Katalin legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések. A keleti gyümölcsmoly raj... ➜
Hiába csökkent a műtrágya felhasználása az utóbbi időszakban, a gazdálkodásban továbbra is szükség van rá, ezért felelőtlenség azt állítani, hogy kiváltható b... ➜
A változó környezeti és gazdasági körülmények az agráriumban egyre fontosabbá teszik az okszerű és hatékony növényvédelmi tevékenységet a gazdálkodók számára.... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.