A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara részletesen értékelte az ágazat helyzetét, fejlődési lehetőségeit, és a hatékonyságot, versenyképességet javító konkrét javaslatokat fogalmazott meg. A kamara ezeket egy kiadványban foglalta össze, „Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétében gyarapodó vidék” címmel, mely bárki által elérhető a NAK honlapján.
A kamara öt esztendővel ezelőtt készített egy dokumentumot, amelyben a hazai agrárium fejlődését megalapozó konkrét javaslatokat fogalmazott meg, egyúttal a szervezet következő évekre vonatkozó teendőit is összefoglalva. Az elmúlt években sok területen sikerült jelentős előremozdulást elérni, amiben segítségre volt a Kormány folyamatos támogatása is. Ilyen például a földforgalmi törvény módosítása, a családi gazdaságokról szóló jogszabály, valamint az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz kapcsolódó hazai társfinanszírozás maximális, 80%-os arányúra emelése. De említhetők az osztatlan közös tulajdon, a generációváltás kapcsán megvalósult változások, valamint a vízgazdálkodás terén is történtek előremutató, de tovább folytatandó lépések.
Ahogy más ágazatok, az agrárium működését is jelentősen befolyásolta többek közt a koronavírus, az orosz-ukrán háború, a szankciók hozadékai. A számos külső tényezőre, változásra tekintettel a NAK az elmúlt hónapokban ismét komplexen megvizsgálta az ágazat helyzetét, és megfogalmazta a hatékonyság, versenyképesség javításához szükséges lépéseket, immár ezen tényezőkre is figyelemmel. Az aprólékos munkával készült, stratégiai jellegű Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétében gyarapodó vidék című kiadvány bárki számára elérhető az interneten:
https://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/7242-erosodo-agrar-es-elelmiszergazdasag-joleteben-gyarapodo-videk
A dokumentum kitér azokra a kamara számára dedikált fő feladatokra is, amelyek elvégzésével a következendő időszakban segíteni tudja tagjai hatékony működését, legyen szó a támogatáspolitikával kapcsolatos érdekképviseletről, a földforgalmi szerződések vizsgálatáról, fajtakísérletekről, a szaporítóanyagokkal vagy a nagykereskedelemmel kapcsolatos problémák megoldásáról, illetőleg az információk, szaktudás folyamatos átadásáról.
A jelenlegi formájú Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén márciusban ünnepelte fennállásának tizedik évét. A szervezet ezen évtized alatt megkerülhetetlen, meghatározó szereplővé vált a magyar gazdaságban, agráriumban. A mellette mindvégig kitartó társszervezetekkel együtt lefedi a teljes értékláncot, és közösen, összehangoltan dolgozva, fellépve hatékonyan képviseli közel négyszázezer tagja érdekeit.
A burgonyával öntözött területek aránya eléri a hatvan-hetven százalékot. Ezzel a szinttel már felveheti a versenyt a hazai termék a külföldről beáramló burgonyáva... ➜
Zsigó György növényorvos tanácsai. A szeder gubacsatka okozhat olyan tüneteket, amelyek hasonlítanak a klímaváltozás miatti elváltozásokra, mind a szeder, mind a málna... ➜
A borfogyasztásnak is követnie kell a világ változásait. Ma már nem elég csak a hagyományokat hangoztatni a bor népszerűsítése során, főleg ha a fiatalokról van szó... ➜
A ZKI Zrt. nemcsak országosan, de világviszonylatban is elismert a növénykutatás, -fejlesztés, -nemesítés, valamint vetőmag-forgalmazás terén. A zöldségfajta-választ... ➜
A Gallicoop Zrt. Magyarország legnagyobb pulykafeldolgozója, a korábban családi tulajdonban lévő vállalkozás három évvel ezelőtt került új tulajdonosi körhöz. Jelenl... ➜
A magyar kilója eléri a nyolcezer forintot, de a hipermarketekben a kínait a harmadáért is be lehet szerezni. Ön melyiket választaná? A háziasszonyok a gyakorlat szerint a... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.