Legalább húsz-harmincszázalékkal kevesebb lesz az idei meggy-, cseresznye- és szilvatermés, mint tavaly. Az őszi- és a kajszibarack is szerényebben mutatkozik, ezértezekből a gyümölcsökből is kevesebbet tudnak majd betakarítani, mint a múlt évben. Jelen állapotban az almáról mondható el, hogy abból kiváló termés ígérkezik.
Virágzásban nem volt kedvező az időjárás a szomolyai cseresznyének, mert esős, nedves és hideg volt az idő. A mostani sok eső sem igazán jó, mert ilyenkor kirepedezik a gyümölcs. Bajban vannak ezért a termelők Szomolyán. A hideg és csapadékos időjárás miatt későn érik a cseresznye, így a legutóbbi fesztiválra a szokásosnál kevesebb termést vonultattak fel. Pedig a borsodi település a rövid szárú fekete cseresznyéjéről lett híres, mert sehol a világon nem érik ebből a gyümölcsből olyan fekete, zamatos és ropogós gyümölcs, mint ott. A Szomolya Idegenforgalmáért Egyesület segítségével ma már majdnem minden portán van újra cseresznyefa, az egyesület pedig bemutatókertet telepít .
Az időjárás tehát összességében sem volt kegyes a gyümölcstermesztésnek. Csapadék valóban bőségesen érkezett, de tavaly a rügyneveléskor még szárazság volt és tavasszal a fagy is pusztított. Márciusban és áprilisban több hullámban is voltak nagyon erős lehűlések, ezért a kajszibarackban nagyon jelentősek a károk, amelyek közvetlen fagykárok. Ennek az a következménye, hogy idén negyed-, vagy jó esetben harmadnyi termést takarítunk be kajsziból.
Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint hozzájárulhatott a terméscsökkenéshez a márciusi fagykár, tehát ez is állhat a gyenge termés hátterében. -A meggy esetében más a helyzet, mert nagyon jó volt a virágzás valamennyi fajtánál és közvetlen károkat nem láttunk, vagy csak elhanyagolható mértékben,viszont részben a virágzás időszakában és utána, a terméskötődéskor nagyon gyakran volt hűvös és csapadékos, fényszegény és borult időjárás, ezért húsz százalékkal kevesebb lesz a termés mennyisége -összegezte Apáti Ferenc.
Tavaly a kajszibarack közepes, helyenként jó termést hozott, míg meggyből összesen 64 ezer tonnát takarítottak be a termelők, de idén biztosan nem érjük el a tavalyi számokat a kajszi és a meggy esetében sem. Hamarosan azonban megjelennek az első szedések a piacokon: a kajszi és a meggy szürete elkezdődött, de ezek még kicsi mennyiségek, viszont egy hét múlva látható mennyiségben jelen lesz mindkét hazai gyümölcs a boltok polcain. Összességében a kajszi- és őszibaracknál érzékelhető a gyenge termés, a meggy, a szilva és a cseresznye nagyon változékony képet mutat termesztő körzetenként, mert vannak olyan ültetvények, ahol idén jobb lesz a termés, mint tavaly, míg másutt nem lesz mit betakarítani. Ezzel együtt e három gyümölcsnél a tavalyihoz képest húsz-harminc százalékkal van kevesebb.
Június elején ígéretesnek tűnik mind mennyiségben és minőségben az alma, mert a termés az elmúlt évek legjobbja lehet, de meg kell várni a június közepét, mert addig tart a tisztuló hullás, ezért termést becsülni csak utána lehet. De az almatermés az átlagosnál jobbnak tűnik.
Hiába csökkent a műtrágya felhasználása az utóbbi időszakban, a gazdálkodásban továbbra is szükség van rá, ezért felelőtlenség azt állítani, hogy kiváltható bármilyen más készítménnyel, vagy módszerrel. Erre hívja fel a figyelmet az általunk megkérdezett szakértő. Umenhoffer Péter, a Bio-Nat Kft. cégvezetője szerint a jó minőségű műtrágyával és a különböző baktérium készítményekkel optimalizálni lehet a felhasználást. A baktériumnak is tápanyagra van szüksége – többek között nitrogénre –, ezért a növények fejlődését komplexen kell kezelni. Ahogyan a legtöbb vitaminra is ráírják, hogy nem helyettesíti a rendszeres és normál táplálkozást, ugyanez jellemző a baktériumokra: ha a növénynek adok egy plusz probiotikumot, emellett szükség van a műtrágyára is. A kettő együtt nagyon jól működhet. Az idei tavaszi munkák során eddig több tápanyagot juttattak ki a gazdálkodók, mint egy évvel ezelőtt, de kevesebbet fordítottak növényvédelemre. A műtrágyák árcsökkenése általában folytatódott, de egyes készítmények ára a tavalyi utolsó negyedévihez képest már növekedett. Okszerű felhasználásra van szükség, például a szerves trágya felhasználásával, de ahol nincs olyan mértékű állattartás, hogy a teljes szántóföldi területet lefedjék ezzel, ott más lehetőség is kínálkozik. ... ➜
A változó környezeti és gazdasági körülmények az agráriumban egyre fontosabbá teszik az okszerű és hatékony növényvédelmi tevékenységet a gazdálkodók számára.... ➜
A kertészkedés egyre több embert ragad magával, így elmondhatjuk, hogy a reneszánszát élő ágazatról van szó. Ennek egy modern kori formájaként említhetjük a város... ➜
Idén nyolcadik alkalommal írta ki az Agrotrend Csoport a Magyarország Legszebb Birtoka díjazást, amelynek ötletgazdája Mátrai Zoltán arról számolt be, hogy ez alkalommal... ➜
A spenót kiemelkedő fehérje- és ásványianyag-tartalma miatt az egyik legmagasabb táplálkozási értékkel rendelkező zöldségféle. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.