Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.20
novenyvedoszer.hu

A tűzifacsalók továbbra is ügyeskednek

2022.08.08

Tovább fokozódik a roham a tűzifáért. A rezsicsökkentés módosításával összefüggő kormányzati bejelentés óta ugrásszerűen megemelkedett a tűzifa iránti kereslet. Van, ahol a forgalom három nap alatt annyi volt, mint egy téli hónap során és a törzsvevőkön kívül újak is feltűntek, sőt sokan készleteket igyekeznek felhalmozni. A megnövekedett kereslettel a csalók is megjelentek: legutóbb más személy EUTR- azonosítóját használta egy hirdető.

A robbanásszerűen megnőtt kereslet következtében a tűzifa ára is megemelkedett. Egyetlen köbméter fa a tavalyihoz képest hétezer forinttal drágább, vagyis 43 ezer forint. Az Egererdő Zrt-nél is a szokásosnál nagyobb az érdeklődés a tűzifa iránt. Dobre-Kecsmár Csaba a társaság vezérigazgatója azt mondta, hogy már a tél elejétől érződött egy nagyobb lakossági igény, de a szomszédos háború kitörése és a kormány által bejelentett energia vészhelyzet óta ez csak fokozódott, tehát nagy az érdeklődés. A nyár közepe köztudottan nem a tűzifa keresleti szezonja, leginkább augusztus végén és szeptember elején indul meg a roham, ezért ilyenkor a többi állami erdőgazdasági is arra törekszik, hogy a megnövekedett keresletet is kiszolgálja, de arra készülni kell, hogy a kiszolgálásban zavarok lehetnek, teát a várakozási idő növekedhet.

Ezzel sokan vissza is élnek: nem annyit adnak és nem olyan minőségben, amit a kezdetekben kialkudtak, a végén lehet, hogy csak a felét kapja meg a vevő, mint amennyit valójában kifizetett.



A napokban egy szemfüles vásárló buktatott le találékony tűzifa csalókat, más személy EUTR-azonosítóját használták egy hirdetésben, majd fel is kerültek a NÉBIH  feketelistájára. -Sokkal több a vásárló, illetve olyanok is megjelentek, akik éveken át nem használták a kazánjaikat, cserépkályháikat, csak gázzal, vagy villannyal fűtöttek. Vannak olyan személyek, akik teljesen mindegy, hogy milyen áruról van szó, megpróbálják a többi ember hiszékenységét, vagy jó szándékát kihasználni, nagyon hihető történeteket mondva a pénzüket kicsalni –összegezte Nagy Dániel országos EUTR erdészeti főfelügyelő. Ezek az elkövetők most ráálltak még jobban a tűzifa piacra. Ők eddig is jelen voltak, de így, hogy mindenki fát keres és vannak olyan részek, ahol nehezebb beszerezni, ezért sokan felülnek az ilyen hirdetéseknek. Ezért különös körültekintéssel kell megvásárolni a tűzifát, hiszen egy családi házra való mennyiség több százezer forintos tételt jelent.

A csalók ellen a legjobb módszer, ha a helyi erdőgazdálkodótól, helyben telephellyel rendelkező fakereskedőtől vásároljuk a fát, hiszen ha odamegyünk, befizetjük, akkor bármi panaszunk, minőségi kifogásunk van, akkor tudjuk, hogy hová forduljunk. A NÉBIH tűzifát okosan honlapja segítséget is ad ahhoz, hogy honnan és hogyan vásároljunk téli tüzelőt.  


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Szaglásukkal csalhatjuk el a hernyókat a terményekről

2024.04.20

A hernyók a csápjaik segítségével szagolják ki az élelmükként szolgáló növényeket, és azt is, hogy vajon biztonságban rághatnak-e, vagy valami veszély vár rájuk. A Wageningeni Egyetem főként a mezőgazdasági célú kutatásairól ismert, a hernyók szaglásával végzett vizsgálataik sem lógnak ki ebből a sorból: az eredmények segíthetnek a vegyszermentes növényvédelemben. - írja a National Geographic az ng.24.hu oldalán....

Ilyen hatással van a hosszan tartó szárazság a szántóföldi kórokozókra

2024.04.19

Április közepén tovább folytatódott a koranyárias, a sokévi átlagnál jóval melegebb időjárás. Az ország nagy részének termését veszélyeztető szárazság csupán...

Magyar kutatók új talajhidrológiai adatbázist fejlesztettek ki

2024.04.19

A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Talajtani Intézetének (TAKI) kutatói által kifejlesztett HU-SoilHydroGrids 3D talajhidrológiai ad...

Elindult az új agrártámogatási honlap

2024.04.19

A 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk a mai naptól megújult formában új honlapon, a kap.gov...

Tájfajta palántákkal üzen a Föld napjára az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

2024.04.19

Az ökológiai gazdálkodás fontosságára és élelmiszertermelési rendszerünk sokszínűbbé tételére hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.