Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2023.11.29

A Tisza vizével is nehézkes az öntözés

2023.04.11

Sokan szeretnének a Tisza vizével öntözni. Főleg az utóbbi szélsőséges időszakban vált ez fontossá, de nem csak az aszály indokolja mindezt. Akik eddiggabonát, vagykülönböző takarmánynövényeket termesztettek, azoknak az életét hátrányosan érintiaz unió engedélyével gyakorlatilag korlátlanul beáramló gabona. Emiatt váltanak sokanborsóra, babra és csemegekukoricára, mert az ukrán gabona miatt bebukott idehaza a tárolás. Az állatok takarmányozásának fedezetét tehátezeknek a terményeknek az árából próbálnák megteremteni.

Jelentősen megnőtt a csongrádi-mindszenti térségben aTisza vizével öntöző gazdálkodók vízdíja. Vannak olyan területek, ahol a tavalyi négyszeresét fogják fizetni. A mezőgazdaságból élők ott úgy érzik: teljesen ellehetetlenülnek, mert ez drágítja majd termékeiket is. Abba sem tudják hagyni a mezőgazdasági tevékenységet, mert terményre szerződtek, valamint korábbi pályázatok miatt üzemeltetési kötelezettségeik vannak. Az öntözési szezon kezdetével az addigi 64 forintos vízdíj 250 forintra emelkedett köbméterenként. A Belügyminisztérium indoklása szerint az unió még 2013-ban döntött arról, hogy a tagállamokban a mezőgazdasági vízhasználatért fizetni kell. Hazánkban 2017 óta fokozatosan vezetik ki az állami támogatás mértékét. A szolgáltatási díj az alap és a változó díjból tevődik össze. Két éve a vízhasználók az alapdíj ötven százalékát fizetik, a másik ötven százalékot az állam állja. Az alapdíj ötven százalékát az állam idén is biztosítja, a változó díjat viszont a vízhasználónak kell megfizetni -írta a minisztérium.



A megnövekedett energia és üzemanyag költségek, valamint az infláció is drágítja a vízszolgáltatás költségeit. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén például a mezőgazdasági vízellátás gravitációsan nem megoldható, az igényelt vízmennyiséget két, három, de van, ahol csak nyolc szivattyúval lehet megoldani, ami tovább növeli a költségeket. A Dél-alföldi gazdák úgy vélik: terheiket más is növeli, mert a vízügy kiemeli a Tiszából, majd beemeli a mártélyi holtágba a vizet, ahonnan az a víztározóba kerül, s egy következő víztársulat juttatja azt egy másik csatornaszakaszba, - ezért a mártélyi holtágba beemelt vizet – vízveszteségre hivatkozva – a gazdákra terhelik.

Ez a probléma még megoldásra vár. A legnagyobb gond azonban az, hogy a dráguló vizet még csak mellőzni sem tudják. Az egyik öntözési közösség pályázati forrásból egymilliárdos beruházást hajtott végre, amelynek részeként fenntartási kötelezettségük van, vagyis öntözni kell, mert sivatagi állapotok uralkodnak a Dél-Alföldön. A termesztők baját az is tetézi, hogy abba sem tudják hagyni a gazdálkodást, mert köti őket a beszállítási kötelezettség, azaz terményt kell előállítaniuk.


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Ezekkel a módszerekkel maradnak távol a vadak a kertből

2023.11.29

Zsigó György növényorvos tanácsai. A vadak éves szinten 2,3 milliárd forintos kárt okoznak, ezeknek a nagy része a szántóföldön történik. A legjobb példa erre a vad...

E veszélyes gomba ellen segítenek a PHYLAZONIT termékei

2023.11.28

Napjainkban a globális klímaváltozás hatása erőteljesen érezhető, melynek következtében jellemzően szélsőséges időjárási körülmények uralkodnak, elég csak bele...

Készülhetnek a gazdák: tovább nő az ökológiai támogatás

2023.11.27

A jövőre induló agrárpályázatok minden korábbinál nagyobb előnyöket biztosítanak majd az ökológiai gazdálkodást vállaló termelőknek, ami megfelel az unió azon c...

Ezt az italt választották az Év Pezsgőjének

2023.11.27

A Garamvári Szőlőbirtok Furmint Brut 2019 pezsgő lett a legjobb a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Év Pezsgője Nemzeti Pezsgőversenyen. A Vál...

High-tech megoldások szolgálják a tehenek kényelmét Kaposváron

2023.11.25

Vízágyas matracokon pihenhetnek a tehenek a 341 millió forintból megépült Precíziós tejtermelő laboratóriumban, a MATE Kaposvári Campusán. A csúcstechnológiát felvon...

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.