Leveseket, mártásokat, desszerteket is ízesíthetünk vele. Ez pedig nem más, mint a pálinka, ami nem csak kísérőként, hanem egy menüsor bármelyik fogásában is használható. A kereslet növelése érdekében számos főzde a párlatkészítés mellett vendéglátással is foglalkozik: kóstolókat, vacsorákat szerveznek. Az egyre népszerűbb pálinkavacsorákon az ételek mellé nem csak borokat, hanem pálinkákat kínálnak a vendégeknek.
A pálinka az elsők között került be egy évtizeddel ezelőtt a hungarikumok gyűjteményébe. Minősége a szigorú törvényi szabályozás és a főzdék munkájának eredményeként nagyon sokat javult az elmúlt évtizedben. Ma már a világ legnemesebb italai között van a helye. Ahogy azt az egyik szakember tömören megfogalmazta: a legjobb aromákat gyümölcscefréből kinyerni? Erre csak mi vagyunk igazán képesek.
„A pálinkát hagyományosan elsősorban italként fogyasztjuk, pedig számos módja lehet a felhasználásának: fűszerként, vagy étel alapanyagként is megállja a helyét. A Pálinka Nemzeti Tanács e nemzeti ital sokoldalúságára kívánja felhívni a fogyasztók figyelmét, például a Pálinka Éjszakája kezdeményezéssel”.
2019-ben hagyományteremtő szándékkal rendezték meg ezt az eseményt, ami a pálinka és a gasztronómia találkozása volt. Olyan menüt kínáltak a vendégeknek, amelynek minden fogásában szerepel a pálinka. Mihályi László elnök szerint azt szeretnék elérni hosszabb távon, hogy például a Márton naphoz hasonlóan – amikor mindenki libát eszik az éttermekben és újbort fogyaszt hozzá – a Pálinka Éjszakáján minél több étteremben lehessen ilyen menüsort kapni, hozzá ugyanazt a pálinkát kóstolni, amit az ételhez hozzátettek.
-2019 után a vírus és az energiaválság miatt ez a folyamat megszakadt, de ettől az évtől kezdve újra felelevenítjük. Eredetileg a pálinkafőzők védőszentjének napján, december 6.-án rendezték meg az eseményt. A vendéglátóhelyek számára azonban az év vége nagyon forgalmas időszak, így a rendezvény átkerült nyárra, amikor nagyobb figyelmet kaphat. A főzdék azt is megmutathatják, hogy a pálinka hűsítő nyári koktélok alkotóeleme is lehet. A gasztronómiába is próbáljuk becsempészni, de tudjuk jól, hogy nem ettől lendül majd fel a pálinkafogyasztás. De ez is egy olyan lehetőség, ami az éttermek számára adott -hangoztatta Mihályi László.
A kajszin, a szilván, a cseresznyén és a mandulán is erősödik a levéllyukacsosodást okozó gombának, a sztigminának a fertőzése. - írja legújabb növényvédelmi előrejelzésében Zsigó György növényorvos.A levéllyukacsosodás vagy sztigminás levéllyukacsosodás, egy kizárólag csonthéjasokat megtámadó, Stigmina carpophila által okozott gombabetegség. Rügyelhalást és termésfoltosodást okoz, emellett jellegzetes tünete a leveleken megjelenő, 1-3 mm nagyságú lyukak.... ➜
Hazánkban az öntözési beruházások az agráriumon belül talán a legkomolyabb fejlesztésnek számítanak, amelyeknek a vége látványos megtérüléssel zárulhat. A termel... ➜
Megjelent Radácsiné Dr. Hári Katalin legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések. A keleti gyümölcsmoly raj... ➜
Hiába csökkent a műtrágya felhasználása az utóbbi időszakban, a gazdálkodásban továbbra is szükség van rá, ezért felelőtlenség azt állítani, hogy kiváltható b... ➜
A változó környezeti és gazdasági körülmények az agráriumban egyre fontosabbá teszik az okszerű és hatékony növényvédelmi tevékenységet a gazdálkodók számára.... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.