Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.05.08
novenyvedoszer.hu

A korai tavasz ellenére nincs veszélyben a gyümölcstermés

2024.04.26

Ami eddig elvirágzott, az már túl van a nehezén, a három fagyosszent elvonultáig még nem múlt el a veszély. Egy biztos: a több évtizede gazdálkodók sem tapasztaltak még olyat, ami napjainkra jellemző: három héttel előbbre tart a természet, mint korábban. Ez egyelőre nem okoz gondokat, a termesztők alkalmazkodnak az időjárási körülményekhez, bár a kevés csapadék és az esetleges fagykár még jelenthet problémát.
 
A hirtelen jött tavasz miatt óvatosságra intenek mindenkit a termelők, ugyanis május közepéig is számolhatunk fagyokkal, ezért sokan addig nem ültetik ki a zöldségféléket, mert úgy is utoléri magát a növény a nyár során, főleg ha megfelelő mennyiségű csapadékot is kap. Apáti Ferenc, a Fruit Veb Zöldség – Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke szerint addig kell tehát várni, amíg a fagyveszélyek el nem múlnak.


-Főleg a gyümölcsfákat érinti az, hogy a természet jóval előbbre tart, de a szántóföldeken nem csak elkezdődött, hanem sok helyen be is fejeződött a vetés. A kialakult helyzetből nem következik az, hogy kevesebb gyümölcs terem majd a szezonban és magasabb lesz az ára. Akkor lehetnek gondok, ha hamarabb indul a vegetáció és a virágzás, mert ez esetben több időt töltenek a gyümölcsfák a fagyveszélyes időszakban, ugyanis ha minél hamarabb indult a virágzás, akkor a fagy is gyorsan elbánik a növénnyel. Több gyümölcsfajtánál már túl vagyunk a virágzáson, de a kajszi- és őszibaracknál történtek fagykárok, a többi gyümölcs esetében még drasztikus, jelentős terméskiesést jelentő fagykárok nem alakultak ki, de a következő két-három hét még előttünk van… Az ilyen korai kitavaszodás nagyon ritka, de ez nem jár automatikusan katasztrófával –hangoztatta a terméktanács elnöke.   

Kell-e félniük a zöldségtermesztőknek?
A gyümölcstermesztőkhöz hasonlóan a zöldségtermesztők esetében a talajhőmérséklet és a napi hőmennyiség megfelelő a vetéshez és a palántázáshoz, akkor kezdődhet ez a munka. A szántóföldi zöldségtermesztésben is hamarabb indult a vetés, s emiatt hamarabb is kezdődik a palántázás. A termesztőknek fejfájást okozhat a tavaszi aszály: ha visszaemlékszünk, a novemberi és decemberi időszak csapadék ellátottság szempontjából nagyon jó volt, de még januárban is jól alakultak a csapadékviszonyok és a talajok szépen feltöltődtek.

 Az elmúlt két hónapban azonban beköszöntött a szárazság: a talaj felső húsz centiméterének víztartalékát már elvesztette, ami azt jelenti, hogy az ezután vetendő növényekhez a kelesztő öntözés nagyon kellene majd, mert e nélkül ebben a meleg időben nem kel ki a növény. Ez szintén plusz költséget jelent a termelőknek, ráadásul ezt az időjárást nagyon szereti a lisztharmat, ami egyaránt gondot okozhat a zöldség- és gyümölcstermesztőknél. Az almafák a tűzelhalásnak is ki vannak téve a meleg időjárás miatt, a kórokozó ráadásul a virágzás időszakában támad.
 
Apáti Ferenc szerint ez az időjárás növényvédelmi és öntözéssel összefüggő kérdéseket is felvet, de ezek megoldhatók még a költségnövekedés árán is.      


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Már károsít a cseresznyelégy! Hogyan védekezzünk ellene?

2024.05.07

A cseresznye és a meggy legjelentősebb gazdasági kárt okozó kártevője a cseresznyelégy. A zöldborsó nagyságú, pirosodó gyümölcsöket már károsíthatja a két cseresznyelégy faj. - figyelmeztet legújabb kertészeti felhívásában Zsigó György növényorvos. Cikkünkben elmondja, hogyan használjuk a cseresznyelégy ellen a sárgalapot és mikor, mivel kell permetezni ellene....

Fontos tudnivalók az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről

2024.05.07

Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavalyi esztendő óta – a többi uniós tagállamhoz hasonlóan – a magyar agrártámogatási rendszerben is kötelező alkalmazni ...

Így bizonyított eddig az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER)

2024.05.07

Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által működtetett Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER). Az április 15-...

Nem félnek a közelgő fagyosszentektől az alföldi baracktermesztők

2024.05.07

Elsősorban a csonthéjas gyümölcsöknél csökkenhet jelentősen a várható termésmennyiség, ugyanis a csonthéj keményedés időszaka közben vagyunk és nem tudják még p...

Külföldi szamóca magyarként csomagolva? Idén is próbálkoznak

2024.05.06

A szabadföldi szamóca szépen érik, de a fagy hatása nem múlt el nyom nélkül. A szépen megkötött bogyókat szerencsére a fagy nem tudta kikezdeni, de amelyeket virágzá...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.