Az előző évekhez képest sokkal jobban elszaporodtak a mezei pockok, jelentős károkat okozva a szántóföldi növénytermesztésben, de most már a kiskertekben is. Úgy tűnik, hogy a már engedéllyel rendelkező szerekkel az idei pocokinvázió ellen nem lehet eredményesen védekezni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ezért azt kéri a hatóságoktól, hogy szélesítsék ki a védekezés lehetőségeit annak érdekében, hogy megakadályozható legyen a mezei pockok a mostaninál is súlyosabb kártétele a hazai termőföldeken.
Sok helyen a lucernát ki kellett tárcsázni, mert úgy letarolta az ültetvényt, de a földben lévő krumplival is képes elbánni, mert kiváló tápanyag a számára. Nem csak a szántóföldeken, hanem a kiskertekben is joggal panaszkodnak a kártevőre. Akár egy kisebb területen is nagy járatszámok alakulnak ki, de a cukorrépában látható igazán, hogy szinte minden növényt átrág és átfúr.
"A házi patkány méretű pocok veszélyességi fokát a kritikus jelzővel lehetne illetni – ezért adta meg a NÉBIH két véralvadásgátlót tartalmazó szer szükséghelyzeti engedélyét a mezei pocok gyérítésére. Felhívják ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a szerek szakszerűtlen használata az emberi egészség és a környezeti károk kockázatát rejtheti magában. Ezt húzta alá Szűcs Csaba, a NÉBIH Növényvédelmi igazgatója, aki szerint a kémiai beavatkozásokat ősszel három-öt darab lakott járat fertőzés esetén indokolt elvégezni száz méterenként".
-Hazánkban jelenleg hét készítmény rendelkezik engedéllyel a mezei pocok elleni védekezésre, amelyek majdnem mindegyike véralvadást gátló. Szükséghelyzeti engedéllyel rendelkeznek ezek a szerek, melyeknek a beszerzését a vármegyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi osztályai hagyják jóvá. Növényorvos által adatlapot kell eljuttatni a kormányhivatalhoz, melyet ott jóvá hagynak és ezzel az adatlappal lehet a terméket megvásárolni. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez növényorvos felügyeletével történhet, illetve bizonyos szerek szükséghelyzeti engedélyében megtalálhatók azok a környezetvédelmi előírások, melyeknek a betartása fontos. Kiskertekben a klórfacinion-hatóanyagú készítményeket nem lehet felhasználni, ehelyett a kalciumkarbid alkalmazható, ezek kiszereléstől függően kettes és hármas forgalmi kategóriába tartoznak, így vásárolhatók meg a mezőgazdasági boltokban – foglalta össze Szűcs Csaba.
Ez is érdekes lehet:
https://novenyvedoszer.hu/hirek/tartos-fagyokkal-pusztithatok-el-a-kartevok
A véralvadásgátló szereket idehaza csak járatkezelésekhez engedélyezte a hatóság, így szántóföldi- és kertészeti kultúrákban, vagy gyepterületeken. A szer minden meleg vérű állatra, különösen a kisemlősökre és az azokkal táplálkozó ragadozókra toxikus hatással van. A mezei pockon kívül sok egyéb rágcsáló fordulhat elő a termesztésben, amelyeknek az elpusztítását senki sem szeretné, ilyenek a különböző egérfélék. A NÉBIH a klórfacinion-tartalmú vegyszerrel történő mezei pocok gyérítését 2024. január 9-ig engedélyezi.
A kajszin, a szilván, a cseresznyén és a mandulán is erősödik a levéllyukacsosodást okozó gombának, a sztigminának a fertőzése. - írja legújabb növényvédelmi előrejelzésében Zsigó György növényorvos.A levéllyukacsosodás vagy sztigminás levéllyukacsosodás, egy kizárólag csonthéjasokat megtámadó, Stigmina carpophila által okozott gombabetegség. Rügyelhalást és termésfoltosodást okoz, emellett jellegzetes tünete a leveleken megjelenő, 1-3 mm nagyságú lyukak.... ➜
Hazánkban az öntözési beruházások az agráriumon belül talán a legkomolyabb fejlesztésnek számítanak, amelyeknek a vége látványos megtérüléssel zárulhat. A termel... ➜
Megjelent Radácsiné Dr. Hári Katalin legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések. A keleti gyümölcsmoly raj... ➜
Hiába csökkent a műtrágya felhasználása az utóbbi időszakban, a gazdálkodásban továbbra is szükség van rá, ezért felelőtlenség azt állítani, hogy kiváltható b... ➜
A változó környezeti és gazdasági körülmények az agráriumban egyre fontosabbá teszik az okszerű és hatékony növényvédelmi tevékenységet a gazdálkodók számára.... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.