Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.19
novenyvedoszer.hu

Fogyasztóknak kedvező az élelmiszerár

2023.04.22

Drága alapanyagból kell olcsó terméket előállítani. Így jellemezhető az a piaci környezet, amelyben több kockázatkerülő, ezáltal tőkeerős gazdaság vásárolt időben olyan imputanyagokat, amelyeknek az ára tavaly nyáron igen magas volt, idén januárban viszont meredeken zuhant lefelé. Miközben a tojás, a hús és a tejtermékek ára csökken, s ennek a fogyasztók örülhetnek, addig a termelés költségei továbbra is magasak.

Erről a helyzetről is beszélt a Kossuth Rádió kora reggeli műsorában Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója és Hollósi Dávid, a Magyar Bankholding Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának vezetője. Mint jelezték: a szolgáltatási szektorban éves szerződések vannak, például a tavalyi év elején érvényes szerződések voltak mindvégig az irányadók 2022-ben, így a nehézségek még nem mindjárt jelentkeztek, hanem az év közepén. Az elszabadult imputáraknak megfelelő új együttműködéseket ezért ebben az évben kezdték el érvényesíteni a szolgáltatók és jellemzően 15-20 százalékkal növekedtek ezért a díjak. Azt nem szabad egyetlen termelőnek sem felróni, hogy készleteket halmozott fel, ugyanis a következő termelési ciklusát biztosította be az imputanyagokkal. Jó példa erre a műtrágya, amelynél komoly ellátási zavarok voltak az elmúlt években, viszont a tavalyi nyárhoz képest januárban sokkal olcsóbb volt az ára. Ezzel párhuzamosan a növényvédőszerek ára rohamos mértékben növekedett az elmúlt egy-két hónapban, de az árammal összefüggő szerződések is a tavalyi, akkor érvényes piaci árak szerint jöttek létre. A mezőgazdaságban a biztosra kell menni – ez az alapja a szerződések kötésének -hívták fel a figyelmet.

/file/04_19 MR1 - TALENTIS-BANKHOLDING.wav

Az idei esztendő nem bővelkedik majd pályázatokban és beruházásokban -tette hozzá Hollósi, ezért ezeken a területeken kisebb szünet lehet. Így csak jövőre várhatók olyan pályázati kiírások és állami támogatások, amelyekkel képesek lesznek a gazdálkodók finanszírozni azokat a fejlesztéseiket, amelyek addigra már időszerűvé válnak. Noha mindenki a mögöttünk hagyott év gondjairól beszél, de az elmúlt években szerencsére fejleszthettek a gazdálkodók, mert pályázati bőségben volt részük, most azonban halasztaniuk kell az erre az évre tervezett beruházásaikat.



A Talentis Agro portfóliójában jelentős részt képvisel a szántóföldi zöldségtermesztés, amelynek komoly felvevő piaca az élelmiszeripar, azon belül is a hűtő- és konzervipar. Az idei év újdonsága, hogy hatvan hektáron nevelnek paradicsomot és zöldbabot, háromszáz hektáron zöldborsót, csemegekukoricát pedig négyszáz hektáron. Olyan növényekről van szó, amelyeket eddig nem termesztett a cégcsoport, hiszen a palettán csak a különböző kalászos gabonák, a kukorica és az olajos növények – repce és napraforgó – voltak. Noha az intenzívebb körülmények és az öntözési lehetőségek több energiával és munkával járnak, de több jövedelem származik belőlük, mint a kalászosokból. Emiatt fokozza még tovább a Talentis Agro Zrt. az öntözött területeken a vetőmagtermesztést, elsősorban a hibrid kukoricáét, valamint a kalászosok – búza, árpa, rozs – vetőmag előállítását három helyen: Hidasháton, Gödöllőn Mosonmagyaróváron.


Szerzők:
Növényvédőszer.hu - Kommunikáció / Talentis Agro - Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Ilyen hatással van a hosszan tartó szárazság a szántóföldi kórokozókra

2024.04.19

Április közepén tovább folytatódott a koranyárias, a sokévi átlagnál jóval melegebb időjárás. Az ország nagy részének termését veszélyeztető szárazság csupán a nyugati tájakat kerüli el, másutt a talaj felső rétege teljesen kiszáradt. Áztató esőre igencsak szükség lenne, mert időszerű a napraforgó és a kukorica vetése. Az őszi kalászosok közül az árpa kalászol, a búza pedig zászlósleveles fenológiai állapotban van, a szárnövekedés mindkét növénynél mérsékelt. - írja legújabb szántóföldi előrejelzésében dr. Aponyi Lajos....

Magyar kutatók új talajhidrológiai adatbázist fejlesztettek ki

2024.04.19

A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Talajtani Intézetének (TAKI) kutatói által kifejlesztett HU-SoilHydroGrids 3D talajhidrológiai ad...

Elindult az új agrártámogatási honlap

2024.04.19

A 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk a mai naptól megújult formában új honlapon, a kap.gov...

Tájfajta palántákkal üzen a Föld napjára az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

2024.04.19

Az ökológiai gazdálkodás fontosságára és élelmiszertermelési rendszerünk sokszínűbbé tételére hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (...

Most kell megakadályozni a szőlő lisztharmatot

2024.04.18

A gyakorlott borbírálók a bor ízében is megtalálják a nyári lisztharmatfertőzésnek tulajdonítható dohos, penészes ízt. Már 5-10 %-os bogyófertőzés is borhibát ok...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.