Kukoricából idén a tavalyi katasztrofális év után jóval kevesebbet vetettek, s bár az előzetes becslések nem rosszak, igen változatos a kép. Arra lehet ezért számítani, hogy a kínálati piaccal rendelkező búza és árpa kerül nagyobb mennyiségben a takarmányba – ezáltal kevesebb kukoricát dolgoznak majd fel. Napraforgóból is jobb termést várnak a gazdálkodók, bár az erős szél és a sok eső miatt sok helyen megdőltek a növények.
Ezen a héten megkezdődött a napraforgó betakarítása a Talentis Agro Holding ültetvényein, ahol majdnem 6 ezer hektárnyi területen foglalkoznak a termesztésével. A jelenlegi körülmények között 3 tonna fölötti lesz a termésátlag, ami összesen 18-20 ezer tonna napraforgót jelent. Az árak tekintetében már nincs ilyen bizakodás, ugyanis a 130 ezer forintos ár nem fedezi az önköltséget sem. Zimmermann István igazgatósági tag röviden úgy foglalta össze az őszi betakarítás mérlegét, hogy magasak a költségek és alacsonyak az árak. A szél és a sok eső szerencsére nem tett kárt sem a kukoricában, sem pedig a napraforgóban, de a felázott földeken gyakori tapasztalat az, hogy tövestől kidőlhet mindkettő növény.
"A silókukorica termésátlaga elfogadható: öntözetlen körülmények között 30-40, öntözöttnél pedig 60 tonnás hektáronkénti átlagokat jeleznek előre a szakemberek. A szarvasmarha állománynak tehát a takarmány háttere biztosított, bőven ellátják azokat jó minőségű szenázzsal és szilázzsal".
Országos kitekintésben is az alacsony árak határozzák meg a mindennapokat. Kulik Zoltán agrárpiaci szakértő, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója azt mondja, hogy a 60 forintos takarmánybúzát nehéz értékesíteni, de az árpa is csak 50 forint körül mozog. Ennek az lesz a következménye az elemző szerint, hogy a négymillió tonnás kukorica felhasználásunk legalább 1 millió tonnával csökken. -A kukorica feldolgozásához tehát 3,2 millió tonna áll majd rendelkezésre idehaza. Ilyenkor van úgynevezett 15 százalékos receptúra szabadsága a takarmányosoknak, tehát a tápokat általában – szakmai határokon belül – nagyobb mennyiségben látják el árpával és búzával. Ennek anyagi okai vannak, hiszen olcsóbbá és kedvezőbbé tehető így a takarmányár. Ha a takarmánybúza ára 62 forint, míg a kukoricáé akár 70 forint, akkor a majdnem 10 forint árkülönbség miatt mindenképpen várható egyfajta áttagozódás. Idén nagyobb lesz ezért a takarmánybúza és az árpa felhasználása a takarmányiparban, ezért a nagyobb etanolgyárak kevesebb kukoricát vásárolnak meg a kisebb felhasználás miatt, mint évekkel korábban -hangoztatta Kulik Zoltán.
A kajszin, a szilván, a cseresznyén és a mandulán is erősödik a levéllyukacsosodást okozó gombának, a sztigminának a fertőzése. - írja legújabb növényvédelmi előrejelzésében Zsigó György növényorvos.A levéllyukacsosodás vagy sztigminás levéllyukacsosodás, egy kizárólag csonthéjasokat megtámadó, Stigmina carpophila által okozott gombabetegség. Rügyelhalást és termésfoltosodást okoz, emellett jellegzetes tünete a leveleken megjelenő, 1-3 mm nagyságú lyukak.... ➜
Hazánkban az öntözési beruházások az agráriumon belül talán a legkomolyabb fejlesztésnek számítanak, amelyeknek a vége látványos megtérüléssel zárulhat. A termel... ➜
Megjelent Radácsiné Dr. Hári Katalin legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések. A keleti gyümölcsmoly raj... ➜
Hiába csökkent a műtrágya felhasználása az utóbbi időszakban, a gazdálkodásban továbbra is szükség van rá, ezért felelőtlenség azt állítani, hogy kiváltható b... ➜
A változó környezeti és gazdasági körülmények az agráriumban egyre fontosabbá teszik az okszerű és hatékony növényvédelmi tevékenységet a gazdálkodók számára.... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.