Immár kilencedik alkalommal szervezte meg az Agrotrend Csoport Az Év Agrárembere kitüntető díjat. A díjat 2014-ben azzal a szándékkal alapították, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, termelőkre, fiatal gazdákra és kertészekre, akik önzetlenül támogatják környezetüket, társadalmi szerepvállalásuk jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett pedig a közjóért is sokat tesznek.
A szervezők 2022-ben az előző évekhez képest kis változtatással tizenegy kategóriában keresték Az Év Agráremberét. A Fenntartható gazdálkodás kategória átalakult Ökológiai Gazdálkodásra, valamint az Agrárinnováció, Agrárgépészet, Állattenyésztés, Feldolgozó-élelmiszeripar, Fiatal gazda, Jövő agrárszakembere, Kertészet, Növényvédelem és a Szántóföldi növénytermesztés kategóriák sorába bekerült az Erdőgazdálkodás kategória is. A díj fővédnöke ezúttal is Nagy István agrárminiszter volt, aki a gálán személyesen nem tudott részt venni, ezért rövid videóüzenetben köszöntötte a szervezőket és a résztvevőket.
Ezt követően az Agrotrend Csoport tulajdonosa, Mátrai Zoltán vette át a szót, s beszédében elmondta: “Szomorú év volt a 2022-es a gazdatársadalom egy részének. Ritkán tapasztalható csapadékhiány volt az ország nagy részén. Sok keserű pillanat övezte a gazdálkodást, különösen a keleti országrészben. Jó volt megtapasztalni, hogy a gazdatársadalom összefogott és például az állattenyésztőknek sokan segítségükre siettek. Talán nagydíjunk is hozzájárul ahhoz, hogy a társadalmi szerepvállalás az emberek tudatában maradhasson. “ A díj fő támogatója a Marton Genetics. A cégcsoport vezetője Sándorfy András meglátása szerint idén is rangos megmérettetés zajlott, így megtiszteltetés a rendezvény támogatása. "Komoly év áll mögöttünk,… de aki soha nem vet, az soha nem fog aratni.” „Ha az aratás a vetéssel kezdődik, akkor vetnünk kell”, ezért sok kitartást kívánt a gazdáknak.
Cseh Tibor a MAGOSZ főtitkára mesélt egy németországi kezdeményezésről, mely nem egyedülálló a világban, ahol a húsfogyasztás ellen agresszíven kampányolnak, és nem kevés ezeknek a szervezeteknek a követője. Sajnos, egyre nehezebb körülmények között kell a gazdáknak termelniük, és nem csak anyagi értelemben.
Zászlós Tibor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke a mezőgazdaságban alkotó embereket méltatta, a nemzedékek szerepéről a családok megtartó erejéről beszélt. Az agrárminiszter távollétében a szaktárcát Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár képviselte. Elmondása szerint a tavalyi év nehézségeit az állattartók különösen a bőrükön érezték, a takarmány árának drágulását az aszály csak tetézte, és az idei év is sem lesz zökkenőmentes.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa tisztújító küldöttgyűlést tartott Budapesten, melynek keretében döntöttek a szervezet elnökségi tagjainak személyeiről. Döntésük ... ➜
Zsigó György növényorvos tanácsai. A levéltetvek természetes ellenségei a katicabogarak. A bodzán is előforduló kártevő közül a legjelentősebbek a levéltetvek, mel... ➜
A Balatonnál is jelen vannak ugyanazok a gondok, mint másutt az országban: fiatalok elvándorlása, munkaerőhiány. A Számít rád a Balaton program ezeken is kíván segíten... ➜
IIlyen például a földforgalmi törvény módosítása, a családi gazdaságokról szóló jogszabály, valamint az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz kapcsolódó hazai tár... ➜
A nyolcvan százalékos nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripa... ➜
Idén az állattenyésztők sokkal jobb helyzetben vannak, mint a szántóföldi növénytermesztők. Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyv... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.