A termésnövelő anyagokkal kapcsolatban az engedély-tulajdonosoknak, a kereskedőknek és a vásárlóknak is jelentős változásokat hozott az idén életbe lépett új jogszabály. A gazdaboltok hatósági ellenőrzései leegyszerűsödnek, a vásárlóknak sem kell az termékek címkéjén pl. az engedély hatályát keresgélni. Bemásoltam a NÉBIH március 18-i ismertetőjét, melyben az aláhúzásokkal emelem ki a legfontosabbnak ítélt részeket - tájékoztatja a novenyvedoszer.hu -t Zsigó György, növényorvos.
„Megszűnt az újraengedélyezési eljárás, és automatikusan határozatlan idejűvé vált az engedély minden olyan termésnövelő anyag esetében, amely 2024. január 1-én érvényes engedélyokirattal rendelkezett. Lényeges változás továbbá, hogy az idei évben gyártott tételeken már nem kötelező feltüntetni az engedély hatályát.
A hatóság az érintett engedélyek okiratait hivatalból nem módosítja. Fontos azonban kiemelni, hogy amennyiben egyéb okból sor kerül az engedélyokirat módosítására, akkor annak során az engedélyező hatóság egyúttal az érvényességet is módosítja. Az engedélyokirat érvényességének korrekciója nem kötelező, azonban azt – igény esetén – az engedélyes adminisztratív módosítási eljárással, eljárási díj megfizetése mellett, kérelmezheti.
További változást jelent, hogy a rendeletmódosítás szerint a 2024. január 1-e után gyártott tételeken nem kötelező feltüntetni az engedély hatályát.
A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a termésnövelő anyagok engedélyokiratnak való megfelelése, valamint az engedélyokiratban foglaltak betartása a termésnövelő anyag engedélyesének felelőssége. Amennyiben a termék összetételében, minőségében, alapanyagának származásában, gyártási technológiájában, gyártójában stb. változás következett be, az engedélyesnek haladéktalanul ‒ szükség esetén vizsgálatokkal alátámasztva ‒ gondoskodnia kell a készítmény engedélyokiratának módosításáról.
Abban az esetben, ha az engedélyező hatóság által lefolytatott ellenőrzés vagy az utólag elvégzett vizsgálat szerint valamely, már engedélyezett termék nem felel meg az engedélyezési követelményeknek, a termésnövelő anyag engedélyét a hatóság visszavonhatja.
A 2024. január elseje előtt lejárt okiratú készítményekre az alábbi türelmi idők vonatkoznak:
• amennyiben a termésnövelő anyag jogosultsági ideje lejárt, a termék az engedélyben szereplő határnapig értékesíthető nagy- és kiskereskedők, valamint a felhasználók számára,
• a nagy- és kiskereskedő a termésnövelő anyagot az engedélyben meghatározott jogosultsági idő lejártától számított 6 hónapig forgalmazhatja,
• a termésnövelő anyagot az engedélyben meghatározott jogosultsági idő lejártától számított 18 hónapig lehet felhasználni.”
Hagyományos szőlő és borfajtáink közé tartozik a kadarka, a Dél-Alföldön nagy múltra tekint vissza a termesztése és készítése. Ez volt az első olyan fajta Kiskőrösön és környékén, ami megjelent és óriási gazdasági fejlődést indított el. Ez a térség valamikor állattartással és legeltetéssel foglalkozott, aztán a filoxéra járvány adta meg a lehetőséget a Homokhátságnak, hogy szőlőtermesztéssel foglalkozzanak – így jelent meg elsőként a kadarka és volt meghatározó egészen a rendszerváltozásig. A szőlőtermesztés szerencsére most is meghatározó szerepet játszik a Dél-Alföldön: az önálló hegyközségek közül a 2600 hektárjával a Kiskőrösi Hegyközség a legnagyobb az országban, tehát még mindig óriási szőlőterületeik vannak. Bár a kadarka eredetileg a Balkánról került hazánkba, évszázadok alatt a magyar borkultúra meghatározó elemévé vált. Ma már a magyar fajták közé sorolják.... ➜
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló... ➜
Aranyérmet kapott a Dereszla Pincészet száraz Furmintja a Japánban nemrégiben megrendezett Sakura Nemzetközi Borversenyen. A bor egyébként nem ismeretlen az országban, ugy... ➜
A borászok már nagyon várják a tavasszal meghirdetendő pályázatokat, amelyek lehetővé teszik többek között szőlészeti gépek, technológiai berendezések beszerzésé... ➜
A szőlő-és borágazat jelentős technológiai és tudásigényes ágazat, ahol az nyer, aki gyorsabban látja meg az alkalmazkodás új irányát és a kínálkozó információ... ➜
Az olaszrizling régebben egy méltatlanul lenézett szőlőfajta volt, most pedig elmondható róla, hogy nem megy ki a divatból. A borászok a kezdetektől tisztában voltak azz... ➜
Koccintásoktól volt hangos a rádpusztai Gasztro Élménybirtok. Tizenhét dél-balatoni borász mutatkozott be a Vince-napi sétáló kóstolón, sőt még a pezsgőkészítésb... ➜
Pach Gábor lett az új elnöke az idén 10 éves Balatoni Körnek, a tó körüli egyesület a tisztújító közgyűlésen 9 új taggal is bővült. A Zamárdiban élő Pach Gáb... ➜
Bár a pezsgő egész évben elérhető a boltok polcain, a legtöbben az év végi ünnepek kapcsán teszik kosaraikba. A pezsgőkészítésnek hagyománya van hazánkban. A Nemze... ➜
Már nem csak az év végén ugrik meg a kereslet a pezsgők iránt, ugyanis nem véletlenül jelennek meg a borospincékben látványosan a pezsgők év közben és állnak rá a ... ➜
Világszerte növekszik a pezsgőfogyasztás, de nem csak ilyenkor év végén. A pezsgőnek egyébként az igazi lökést a 2008-as pénzügyi válság adta meg, azóta nevezik v... ➜
A Garamvári Szőlőbirtok Furmint Brut 2019 pezsgő lett a legjobb a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Év Pezsgője Nemzeti Pezsgőversenyen. A Vál... ➜
Önvezető traktorok, szőlőmetsző robotok. A digitalizáció már régóta jelen van az agrárium meghatározó ágazatában, a szőlőtermesztésben és feldolgozásban, ám a ... ➜
Egy kilogramm első osztályú aszúszem felvásárlási ára idén 3600 forint, ami a korábbi évekhez képest idén rekordot döntött. Ez mindenképpen jó hír a termelőknek,... ➜
Nem csak kevesebb bort fogyasztunk, de az ízlésünk is alaposan megváltozott. Többek között ez derül ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának legújabb piackutatásából. E... ➜
A Dereszla Bisztró ötvözi a hazai és a nemzetközi ízvilágot, ami ugyan rövid, de annál fantáziadúsabb étlapján is észrevehető. Mindössze 3-3 előétel, leves és de... ➜
Új szabályokhoz kell alkalmazkodniuk a bortermelőknek. A kiterjesztett gyártói felelőségi rendszer (EPR) keretében bevezetésre került a borágazat számára egy egyszerű... ➜
A szőlő művelése és értékesítése során el kell gondolkodnia a termelőnek, hogy milyen fajtára van szükség – ez határozza meg leginkább a nyereségességet. Az Irs... ➜
Új és különleges vörösbor gazdagítja ezentúl a balatoni borok választékát, elsősorban azokra gondolva, akik az igazán minőségi borokat keresik és kedvelik. A Deresz... ➜
A magyar borászok tele vannak újításokkal, miközben tisztelik a hagyományaikat és féltő szeretettel óvják a szakmai titkaikat – jelentette ki Nagy István agrárminisz... ➜
Amíg Magyarországon húsz éve még harminc liter volt az éves átlagos borfogyasztás egy személyre nézve, idén ez 17 és fél literre esett vissza. Bár sokan azt gondoljá... ➜
Támad a lisztharmat, de szinte minden gombabetegségnek a tünete fellelhető már valamennyi borvidék szőlőiben. Az elmúlt napokban lehullott eső és a párás időjárás m... ➜
Tokaj-Hegyalján befejeződött a szüret a Dereszla Pincészet ültetvényein. Erre még nem volt példa, hogy a tervezettnél három héttel korábban végezzenek a munkával. To... ➜
Hogyan indul be az aszúsodási folyamat? Mennyi csapadékot kap még a szőlő? Ezek a kérdések foglalkoztatják a szőlőtermesztőket Tokaj-Hegyalján, ahol egyes fajtáknál ... ➜
Bár az elmúlt néhány napban sok helyre megérkezett az eső, a hosszú ideje tartó szárazság szinte mindenhol érezteti hatását, így a tokaji szőlősgazdák is küzdenek... ➜
Töretlen a népszerűsége a Dereszla Pincészet pezsgőinek, de emellett természetesen a boraik is keresettek. Az értékesítési adatok ezért arra késztetik mind a balatoni,... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.