Új sorozatunkban olyan növényeket mutatunk be dr. Orlóci Lászlóval, az ELTE Füvészkertjének igazgatójával, amelyek a mindennapi életünkre pozitív, gyógyító hatást gyakorolnak, akár étrend kiegészítőnek, vagy gyógyító növényeknek is nevezhetnénk ezeket. Szakértőnk azonban felhívja arra is a figyelmet, hogy bizonyos növényeknél érdemes elkerülni a túlzott fogyasztást, mert az komoly gondot okozhat – akár mérgezést is.
Több szempontból is érdemes megismerni ezeket a növényeket Orlóci tanár úr szerint: az egyik az, hogy a természetes gyógyászatban igen elterjedt növényekről van szó, amelyeknek az élettani hatását, a hatóanyagait nagyjából ismerjük, ha máshonnan nem, akkor a különböző gyógyító teákon keresztül. Viszont az együttes hatásukról keveset tudunk.
Minden egészségügyi probléma a bélrendszer állapotára vezethető vissza: ha az sérül, vagy hibásan működik, annak súlyos következményei lehetnek a tápanyagok felszívásában, vagy a méreganyagok semlegesítésében. Ilyenkor is fontos az immunerősítő növényeknek a bevitele, amelyek segítik a szervezet ellenálló képességének a kialakulását.
Immunerősítő növények: homoktövis
Immunerősítő növények: homoktövis. Minden egészségügyi probléma a bélrendszer állapotára vezethető vissza: ha az sérül, vagy hibásan működik, annak súlyos következményei lehetnek a tápanyagok felszívásában, vagy a méreganyagok semlegesítésében. Ilyenkor is fontos az immunerősítő növényeknek a bevitele, amelyek segítik a szervezet ellenálló képességének a kialakulását.
Kézműves Kiválóságok: díjazták Magyarország mézét, lekvárját, szörpjét, gyümölcslevét
A versenyt az idén négy kategóriában hirdették ki. A tavalyi kiíráshoz képest a méz is bekerült a díjazott termékek körébe. A lekvárokat, szörpöket és gyümölcsleveket már tavaly is díjazták, ez idén sem maradhatott el.
Tanulmány bizonyítja a homoktövis jótékony hatásait
A népi gyógyászatban a homoktövist hagyományosan a bőr- és emésztőrendszeri betegségek kezelésére használták. Újszerű vizsgálatokat végeztek a homoktövis olajjal és levével rák, szív-, érrendszeri és májbetegségek, valamint gyomor-bélrendszeri fekélyek megelőzésére és kezelésére. Mint kiderült: a homoktövis aktív komponensei (C-vitamin, tokoferolok, karotinoidok, egyes flavonoidok és egyéb fenolos vegyületek) antioxidáns és valószínűleg antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkeznek.
A kertész naplója #12: Szabad-e metszeni virágzáskor? ... ➜
A néphit szerint április előtt nem érdemes a szőlőmetszést elkezdeni, mert a késői fagyok kárt tehetnek benne. "inkább a szőlő sírjon, mint a gazdája". A hónap töb... ➜
Március 25-e: Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Mária fogantatásának napja, éppen 9 hónap múlva – azaz december 25-én, karácsony első napján – következik Krisztu... ➜
Ki ne szeretne egységes, haragos zöld gyepet a kertjébe, amelyben mindig lehet gyönyörködni. Most jött el az ideje, hogy ezt megalapozzuk. De vannak más teendőink is márc... ➜
Február 19.-e Zsuzsanna napja, amikor a népi megfigyelések szerint megszólalnak a pacsirták. Egyes gazdák azt mondták: onnantól kezdve lehet metszeni a szőlőt, hogy azon ... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.