Az utóbbi száz évben háromszor volt ilyen február, március, ami a hőhatást és a meleg időjárást illeti. Ez a szokatlan időjárás azt jelenti a növények számára, hogy nem tudnak úgy alkalmazkodni a körülményekhez, mint ahogy a mérsékelt égövben genetikailag megszokták, vagy nemesítették ezeket – főleg az őszi vetésű növényekre igaz ez. Ezért ez a szélsőséges időjárás növényegészségügyi és élettani szempontból problémák sorát hozza magával, amelyekrenincsenek felkészülve. Ez igaz a gazdálkodókra is, hiszen ők nem rendelkeznek hosszú távú előrejelzésekkel, amelyekkel alkalmazkodnának a körülményekhez. Hubai Imre Csaba növényorvos, biogazdálkodó, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei elnöke szerint a szakmai háttér és az előre gondolkodás nem nélkülözhető a következő időszakban sem.
Egyik nap fagy, másik nap húsz fok fölé emelkedő hőmérséklet: ehhez a stresszhatáshoz az emberi szervezet jobban tud alkalmazkodni, de a növényzet már kevésbé, mert az helyhez kötött. Az elmúlt évtizedekben a genetikailag kialakult növény állapota nem tudja úgy követni a körülményeket, mint mi, emberek. Emiatt a gazdálkodóknak állandóan figyelni kell a talajtani, éghajlati tényezőket, hogy tudjanak alkalmazkodni. És akkor még nem beszéltünk a növények kitettségéről: a gyomokról, a kártevőkről és a betegségekről. Hubai Imre szerint „ha az időjárási feltételek kedveznek ezeknek a tényezőknek, akkor a gazdának időben meg kell tenni a szükséges lépéseket például tápanyagokkal, valamint a növényvédelmi lehetőségek alkalmazásával. Ehhez jól képzett szakemberek kellenek, valamint az általuk alkalmazott előrejelzés, a növényorvosoknak pedig a legalkalmasabb és legolcsóbb készítményeket kell alkalmazni”.
Már most érdemes védekezni a mezei pocok ellen
Több vármegyében erősen elszaporodtak tél végére a mezei pockok. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a földhasználók figyelmét: kiemelten fontos, hogy késlekedés...
Idén jó előjelekkel indul a vöröshagyma szezonja, hiszen a korai felmelegedés olaszországi körülményeket tudott biztosítani a növénynek. Vetésforgónál a hagyma mellett jól társítható a burgonya és a gyökérzöldségek, hiszen ezeknek a betakarítási folyamataiban – így a gépesítésben – nagyon nagy a hasonlóság. Ezekkel a növényekkel növelni lehet a gazdaságosságot és a piacra jutást. S hogy valóban hazai földben termett hagymát vásároltunk-e, ahhoz egy jó tanáccsal szolgál a szakember: barna színűnek kell lenni a külső páncélnak, mert a holland például sárgásabb. Összességében tehát jó hír, hogy növekedhet a hagyma vetésterülete itthon, ebben a zöldségben igazán van lehetőség, ám csak öntözési lehetőséggel együtt. Akár önellátók is lehetnénk és a magyar földben termett vöröshagyma igen jó minőséget képvisel. A földön, ha van rá lehetőség még a gyomirtás is automatizálható. A világ hagymafogyasztása- és igénye ráadásul folyamatosan nő. ... ➜
Eddig szépen fejlődtek a diófák. Azonban a május 12-én körbejárt fiatal fán már valamelyik baktériumának és a gnomónia gombájának a tüneteit is megtaláltam. - hí... ➜
A kajszin, a szilván, a cseresznyén és a mandulán is erősödik a levéllyukacsosodást okozó gombának, a sztigminának a fertőzése. - írja legújabb növényvédelmi elő... ➜
Hazánkban az öntözési beruházások az agráriumon belül talán a legkomolyabb fejlesztésnek számítanak, amelyeknek a vége látványos megtérüléssel zárulhat. A termel... ➜
Megjelent Radácsiné Dr. Hári Katalin legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések. A keleti gyümölcsmoly raj... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.