Újra terjedőben van a paraszti kertek növényvilága

2023.11.08

A magyar dísznövény nemesítés egyik alapvető pillérét képezik a hagyományos magyar paraszti kertek. Ez a kerttípus jóval később alakult ki, mint a haszonkertek, ahol az élelmiszeripari növények kaptak helyet elsősorban. A magyar paraszti virágoskertek, „nagyanyáink kertjei”, kezdetben csak a kertek olyan területein kaptak helyet, ahol más növény számára nem volt hely – később azonban jóval több funkciót és területet kaptak.

A korabeli parasztkertek növényeire a kolostorok kertkultúrája igen nagy hatással volt. Emiatt leginkább a konyhakerti- és gyógynövények voltak használatban és határozták meg a kert jellegét, de egyre gyakrabban megfigyelhetők voltak a dísznövények is. Ilyen volt a mályva (Althaea officinalis), a körömvirág (Calendula officinalis), a tátika (Anthirrinum majus). Fontos forrása volt a fajhasználatnak a gyűjtés a közelebbi erdőkből és mezőkről – ezek főleg gyógynövények voltak, melyeket mesterien kevertek a dísznövényekkel. Az egyszerű parasztkert mai napig is őrzi ezeket a növényeket, noha némileg rendeltetése megváltozott és inkább pihenőkertként írható le.

A magyar vidéki kert romantikus, buja, vad, színgazdag kertjei, immáron reneszánszukat élik, és helyet teremtenek a klímatűrő, magyar, autentikus fajtáknak is. A magyar vidéki kert tehát ezekből a hosszan virágzó, alacsony igényekkel bíró, színgazdag fajokból és ezek változataiból tevődött össze. Nem meglepő, hogy a magyar egynyári dísznövénynemesítés is a paraszti kertek egynyári növényfajaiból indult ki és máig jelenti a növénynemesítés fontos genetikai bázisát.

A magyar dísznövény nemesítés: a kezdetek
Hazánkban az 1960-as években indult el a szervezett kertészeti tudományos élet. A magyar dísznövénykutatással foglalkozó szakemberek már évtizedekkel ezelőtt áttekintették a magyar klímaviszonyokkal járó nemesítési és termesztési feladatokat. Az 1950-ben megalakult Kertészeti Kutatóintézet, mely helyszíne volt a magyar egynyári dísznövénynemesítésnek, elsődleges nemesítési céljai között szerepelt az abiotikus stresszel szembeni ellenállóság, amely a mai napig is az egyik legfontosabb nemesítési cél. Emiatt alapvető volt az őshonos fajokkal való keresztezés. A létrejött fajták alkalmasak voltak a kontinentális klíma alatti sikeres nevelésre. Ez a módszer és cél olyannyira sikeres volt, hogy a későbbi fajták nemesítése során a nyugati fajták hiányosságainak értékelése (alacsony szárazságtűrés, rövid virágzási idő) alapján fogalmazták meg a nemesítési célokat egy-egy taxon esetében.

A korszerű nemesítési módszerek alkalmazásával még inkább sikerült kiszélesíteni a magyar fajtaszortimentet. Így az 1970-es években a Salvia farinacea nemesítésnél helyet kapott a kék, tömött fürtű változatok létrehozása miatt a poliploidnemesítés, a szövettenyésztés, a Cosmos sulphureus nemesítésben pedig a virágméret növelése volt a cél, ezért az egyforma kromoszómaszámú, ám távoli rokon Cosmos bipinnatus Cav. és Cosmos sulphureus Cav. sejtfúziós nemesítése is megkezdődött. További cél volt a közterületi felhasználás kibővítése cserjepótlókkal (pl. Mirabilis jalapa), a városi gyeppótlók nemesítése (Verbena rigida Spreng.). A rezisztencianemesítés egy folyamatosan szem előtt tartott, elsődleges fontosságú nemesítési cél, mely azt jelenti hogy bizonyos fajok, fajták nem kapnak el betegségeket, immunisak erre.

Na, de kezdjük az elejénél.

Korábbi eredmények a magyar egynyári nemesítésben
A nemesítés a parasztkertekből jól ismert mályvákkal kezdődött, melyek között voltak egyedkiválasztással nemesített (Alcea rosea annua Hungária fajtacsoport), fajhibridizációs technikát alkalmazva nemesített (Alcea rosea annua Balaton fajtacsoport), fajták (Alcea rosea annua Apollo sorozat) és nemzetségek (Alcalthaea Háros fajtacsoport) közötti hibridizáció eredményeként, valamint fajták közötti keresztezéssel (’Holló’ festőmályva) létrejött változatok egyaránt. A nemesítési programban fontos szempont volt a Magyarországon előforduló vadon termő fajok részvétele, így került be az Althaea officinalis is a Háros fajtacsoport nemesítésénél.

A fent említett nemesítési célok elérésével 1954 és 1978 között 7 fajtára bővült a Hungária fajtacsoport, amely fajtacsoport tagjai voltak a világon az első egynyári mályvák, amelyeknél kialakult a fajták színek szerinti elkülönülése,a bokros habitus ésa nagy virágszám. Ezek a mályvák voltak Magyarországon az első, államilag elismert magyar dísznövényfajták.

A Hungária fajtacsoport sikerén felbuzdulva következett 1971 és 1976 között a törpe növekedésű Alcea rosea annua Balaton fajtacsoportjának létrehozása. A sziklevelek minden esetben ’laciniata’ típusúak, amely fontos marker, és a nemesítési folyamatot nagyban megkönnyítette.

A mályvanemesítést kiegészítette a Háros fajtacsoport létrejötte (1980), amely egy 130-170 cm magas, termetes, évelő, rozsdarezisztens mályva. Ennek tagjai nemzetséghibridek, amelyek egyik szülője az Alcea rosea L. és az Alcea biennis Winterl. keresztezéséből létrejött hibrid, a másik szülő pedig az Althaea officinalis. Steril, de hormonos kezeléssel fertilitása növelhető.

A mályvák sötét színű változatait már több évszázada termesztették. A festőmályva ’Otello’ (1970) és a ’Holló’ (1980) fajtái kettős hasznosításúak voltak, amely a nemesítése után azonnal kiszorította a drogként használt kétéves festőmályvákat a gyógynövényiparban, hiszen már a vetés évében virágoztak. A festőmályvákat az élelmiszeripar is használta bor- és alkoholos italok festésére. 

---

Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kisvarga Szilvia Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Növényvédőszer.hu / Horotán Katalin – Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

---

Ezeket is olvasta már?

Szakmai partnereink