Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben. Időben felkészülve elkerülhető lenne az ágynak dőlés. Tegyük hozzá, hogy ha bekövetkezik a baj, akkor mindenképpen kell a gyógyszer, de a gyógynövények segítenek abban, hogy az influenza szezont ne kelljen vízszintesen átvészelni. A reklámok „gondoskodnak” arról, hogy minden bajra legyen megfelelő gyógyszer, de olyan riportokkal, írásokkal már nem találkozunk az ősz beköszöntével, amelyek a megelőzésről szólnának. Ennek oka egy szóval úgy foglalható össze, hogy ez ÜZLET.
Ősszel, de a tél elején mindenképpen nagyon fontos szerepe van az immunrendszer erősítésének, amelyhez segítségül lehet hívni a gyógynövényeket. Nagyon sok olyan gyógynövényünk van, amely bizonyítottan jó immunrendszer erősítő hatással rendelkezik. A hazaiak mellett vannak külföldiek is, amelyeket most már szép számmal lehet megvásárolni és beszerezni, de a külföldiek közül sokat lehet termeszteni is idehaza.
„A gyógynövényekből lehet még készíteni olajos-, vagy alkoholos kivonatokat, de ami ősszel nagyon népszerű, az a lekvár és szörp. Pászk Norbert ajánlja a csipkebogyó lekvárt, vagy az útifű szirupot”.
A lekvár egyszerűbb, de az olajos, vagy az alkoholos kivonatot is el lehet készíteni házilag. Vannak olyan növények, amelyek olajban, alkoholban, vagy vízben oldódnak ki. A körömvirág például mindenben oldódik, így a teában is. A körömvirág gyulladáscsökkentő, szív- és érrendszeri, vagy emésztőrendszeri problémákra, esetleg immunrendszer erősítésre is kiváló. A kenőcs mindenki számára ismert, ezért alkalmas sebkezelésre, zúzódásokra, vérzéscsillapításra.
Bátran válasszuk immunerősítésre a csipkebogyót is.
-Aki ezeket az olajos, alkoholos kivonatokat házilag szeretné elkészíteni, akkor jó minőségű oldószert kell mindenekelőtt választani, például sertészsírt, vajat, de ha az alkohol mellett döntünk, akkor legalább negyven fokosat keressünk hozzá, ami lehet pálinka, vodka, vagy gyógyszertári alkohol. Ezekbe kell a megfelelő időben leszedett növényi részt beáztatni. A körömvirág szirmaiban van a legtöbb hatóanyag, de található még a levelében és a szárában is. Ezeket aprítsuk bele egy üvegbe és töltsük fel ezt követően a növénnyel, majd jöhet az oldószer. Ezt követően zárjuk le az üveget és hat-nyolc hétig hagyjuk a tűzhely közelében, vagy a napon ázni, majd szűrjük le és árnyékos helyen, vagy sötét üvegben tároljuk -javasolja Pászk Norbert.Idén jó előjelekkel indul a vöröshagyma szezonja, hiszen a korai felmelegedés olaszországi körülményeket tudott biztosítani a növénynek. Vetésforgónál a hagyma mellett jól társítható a burgonya és a gyökérzöldségek, hiszen ezeknek a betakarítási folyamataiban – így a gépesítésben – nagyon nagy a hasonlóság. Ezekkel a növényekkel növelni lehet a gazdaságosságot és a piacra jutást. S hogy valóban hazai földben termett hagymát vásároltunk-e, ahhoz egy jó tanáccsal szolgál a szakember: barna színűnek kell lenni a külső páncélnak, mert a holland például sárgásabb. Összességében tehát jó hír, hogy növekedhet a hagyma vetésterülete itthon, ebben a zöldségben igazán van lehetőség, ám csak öntözési lehetőséggel együtt. Akár önellátók is lehetnénk és a magyar földben termett vöröshagyma igen jó minőséget képvisel. A földön, ha van rá lehetőség még a gyomirtás is automatizálható. A világ hagymafogyasztása- és igénye ráadásul folyamatosan nő. ... ➜
Eddig szépen fejlődtek a diófák. Azonban a május 12-én körbejárt fiatal fán már valamelyik baktériumának és a gnomónia gombájának a tüneteit is megtaláltam. - hí... ➜
A kajszin, a szilván, a cseresznyén és a mandulán is erősödik a levéllyukacsosodást okozó gombának, a sztigminának a fertőzése. - írja legújabb növényvédelmi elő... ➜
Hazánkban az öntözési beruházások az agráriumon belül talán a legkomolyabb fejlesztésnek számítanak, amelyeknek a vége látványos megtérüléssel zárulhat. A termel... ➜
Megjelent Radácsiné Dr. Hári Katalin legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések. A keleti gyümölcsmoly raj... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.