Bár az elmúlt néhány napban jutott csapadék az Alföldre is, egyáltalán nem orvosolta a krónikus vízhiányt. Mindenütt az esőt várják és azt, hogy a tartósan vízhiányos időszak bejelentésének köszönhetően elkezdődjön az ingyenes öntözés. A leginkább aszály sújtotta régió a Dél-Alföld. A friss vetemények bírják legkevésbé a szárazságot, ezért állandóan locsolni kell ezeket. Ez az általános tapasztalat a Dél-Alföldön, de a palántákon kívül a meggyen és a szőlő levelein is látszanak már a szárazság jelei. Békésben a búza ugyan szépen kikelt, de a levelei sárgulnak.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának és a MAGOSZ-nak ezért minden oka megvolt arra, hogy kezdeményezze a tartósa vízhiányos időszak kihirdetését. Így összegezte a mögöttünk hagyott időszakot Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára. Mint köztudott: április 11-én 31 fokkal dőlt meg a napi melegrekord, de a felmelegedés utána is tartott. A csapadék mennyisége nem csökkent, de az eloszlása egyre kiegyensúlyozatlanabbá válik.
-Márciusban például harminc százalékkal kevesebb csapadék esett Magyarország keleti részében az elmúlt harminc éves átlagot tekintve. Az ország a csapadékeloszlás szempontjából kettészakadt: a Dunántúlon sok helyen még mindig a belvízzel küzdenek, viszont az Alföldön az ilyenkor szokásos csapadékmennyiségnek a fele hullott csak le, pedig a vetéseknek nagy szüksége lenne a csapadékra magágy előkészítéshez, csírázáshoz -nyilatkozta a főtitkár.
A tartósan vízhiányos időszak kihirdetése a gyakorlatban azt jelenti, hogy azok is tudnak öntözni, akik nem rendelkeznek érvényes vízjogi engedéllyel. A 2022-es óriási aszályt megelőző tavaszi időszakban kihirdettek hasonló helyzetet és húsz százalékkal sikerült növelni az öntözött területek arányát, vagyis húszezer hektáron sikerült érdemi segítséget nyújtani a gazdálkodóknak, akik számára ez a túlélést jelentette. Felszíni vízből lehet majd öntözni, vízjogi engedély nem szükséges hozzá, de kell egy bejelentés a vízügyi igazgatósághoz és harminc napig lehet ezzel a lehetőséggel élni.
Az öntözés stratégiai fontosságú fejlesztéssé vált
Folytatódik az öntözésfejlesztési beruházás a Lajta–Hanság Zrt. termőföldjein, ahol a júniusi átadást követően újabb területeket vonnak be az öntözésbe. A 620 hektár idén már komoly...
Öntözés, állattenyésztés, beruházás: indulnak a pályázatok
Alig kezdődött el az idei esztendő, máris egymást követik az év meghatározó agrárrendezvényei. Az egyik a nemrégiben zárult Agromashexpo, a másik pedig a kedden megnyílt PREGA Precíziós...
Idén jó előjelekkel indul a vöröshagyma szezonja, hiszen a korai felmelegedés olaszországi körülményeket tudott biztosítani a növénynek. Vetésforgónál a hagyma mellett jól társítható a burgonya és a gyökérzöldségek, hiszen ezeknek a betakarítási folyamataiban – így a gépesítésben – nagyon nagy a hasonlóság. Ezekkel a növényekkel növelni lehet a gazdaságosságot és a piacra jutást. S hogy valóban hazai földben termett hagymát vásároltunk-e, ahhoz egy jó tanáccsal szolgál a szakember: barna színűnek kell lenni a külső páncélnak, mert a holland például sárgásabb. Összességében tehát jó hír, hogy növekedhet a hagyma vetésterülete itthon, ebben a zöldségben igazán van lehetőség, ám csak öntözési lehetőséggel együtt. Akár önellátók is lehetnénk és a magyar földben termett vöröshagyma igen jó minőséget képvisel. A földön, ha van rá lehetőség még a gyomirtás is automatizálható. A világ hagymafogyasztása- és igénye ráadásul folyamatosan nő. ... ➜
Eddig szépen fejlődtek a diófák. Azonban a május 12-én körbejárt fiatal fán már valamelyik baktériumának és a gnomónia gombájának a tüneteit is megtaláltam. - hí... ➜
A kajszin, a szilván, a cseresznyén és a mandulán is erősödik a levéllyukacsosodást okozó gombának, a sztigminának a fertőzése. - írja legújabb növényvédelmi elő... ➜
Hazánkban az öntözési beruházások az agráriumon belül talán a legkomolyabb fejlesztésnek számítanak, amelyeknek a vége látványos megtérüléssel zárulhat. A termel... ➜
Megjelent Radácsiné Dr. Hári Katalin legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések. A keleti gyümölcsmoly raj... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.