„Nagyon jó részt venni egy új cég felépítésében, mert így teljesen más szemmel látja az ember a működését, mint amikor egy kész, összerakott rendszerben dolgozik és abba kell különböző változásokat belevinni.” A 3 évvel ezelőtt alapított Agrolink Zrt. első alkalmazottjainak egyike, Mészárosné Magyar Katalin így emlékszik vissza a nem is olyan távoli múltra. Az alkalmazotti státusz azonban nem sokáig tartott, hiszen rövid időn belül vezérigazgatója lett a cégnek. Immár 15 éves az elköteleződése a mezőgazdaság mellett, ahol köztudottan nincs két egyforma év. Ez a változatosság adja egyben a kihívást is számára.
Komoly, nagy múltú cégeknél kezdte a szakmai pályafutását, ahol a logisztika és a raktározás szerteágazó világában mélyedt el, ami egyaránt jelentette számára a folyamatos fejlődést és a növekedést. Ilyen hely volt az EGIS Gyógyszergyár Zrt., majd a Suzuki egyik beszállítócége, a Ryowa Hungary Kft. Saját bevallása szerint soha nem szerette a monoton munkát, a logisztika szerencsére nem ilyen. Konténerek, rendelések, nyomon követések – így lehetne röviden összefoglalni a napi rutint. De ami ennél is mozgalmasabb, az a mezőgazdaság: Katalin 2008-ban kezdett el dolgozni a Cargill Magyarország Zrt.-nél, mint készletgazdálkodási ügyintéző, majd a tervezési csapatot vezette 8 éven keresztül.
„Az ott töltött 13 évem alatt nagyon megszerettem a mezőgazdaságot és annak minden nehézségét, szépségét. Rengeteget tanultam a mezőgazdasági logisztika mellett a növénytermesztésről és az időjárás fontosságáról, mert nincs két egyforma év. Végül teljesen felborította az életemet, mert az agrárlogisztikával ott találkoztam igazán először, előtte az úgynevezett darabáru logisztikával foglalkoztam. Óriási különbség van a kettő között. Egy év után azt vettem észre magamon, hogy az utazásaim során elkezdtem figyelni a földeket, a termények minőségét, a várható hozamokat, az időjárást. Ennek köszönhetően sikerült a betakarítási eredményeket a logisztikához igazítani. Egy olyan körforgás részese lettem, ami például egy aratás után állandó figyelmet, döntést igényelt az áru minőségével, az aszállyal, a csapadékkal, a raktározással, vagy a gombásodással kapcsolatban” - tekint vissza a múltra.
Sánta Éva - A kölcsönös bizalom képes akár a hegyet is elhúzni
Sikeres női vezetőket bemutató sorozatunk mai szereplője az a Sánta Éva, akinek egy eldugott kis Békés megyei faluban kezdődik a története, mégpedig Bélmegyeren. Itt nőtt fel és tudni kell...
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertészeteket és az állattartó telepeket az ökológiai gazdálkodáshoz, illetve az ökotermékek feldolgozásához kapcsolt pályázati előnyök hatékony kihasználásához.... ➜
A Phylazonit Kft. és a Calmit Hungária Kft. bemutatja: a Tervezzünk ésszel: baktériumokkal és mésszel! rendezvényét. Miért fontos, hogyan és mennyire lehet hatékony ... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az orszá... ➜
Május elejétől bő egy hónapon keresztül lehet szedni a szabadföldi epret a Szedd magad! kertekben. A legtöbb helyen bőséges termés várható. Cikkünkben mutatjuk az ors... ➜
Megjelent a hazai fűtetlen fólia alatt érlelt eper is az üzletekben és a piacokon. Kilóját 2400 forintért kínálják, jellemzően félkilós kiszerelésben árulták péld... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.