Nemsokára 200 milliárd forint értékben fognak kiírni feldolgozói fejlesztési pályázatokat, külön a kisebb és külön a nagyobb projektekre. A mostani uniós ciklusban összesen 750 milliárd forintot szánnak az élelmiszeripari fejlesztések támogatására.
A feldolgozóüzemek számára hamarosan megjelenő fejlesztési pályázatok megtervezésében is segítséget nyújthat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) első alkalommal megrendezett FoodTechShow Élelmiszeripari gép- és technológiai kiállítás. A rendezvényen több mint 60 kiállító 150-nél több gépet fog bemutatni. Erről a rendezvény megnyitóján Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke beszélt, aki szerint ez a rendezvény is jelzi, hogy az élelmiszeripar szépen lassan megtalálja a helyet az agráriusok által dominált köztestületben.
A következő hetekben összesen 200 milliárd forint értékben írnak ki pályázatot a feldolgozóüzemek támogatására, 50 milliárd forint értékben a kisebb, 150 milliárdnyit pedig a nagyobb projektek megvalósítására. Ez nagy összeg, felelősen kell felhasználni – fogalmazott a NAK-alelnök. Nem szabad elfelejteni, hogy a támogatás egy része uniós forrásból, másik, jelentős része pedig a magyar adófizetők pénzéből származik, köszönhetően annak, hogy a kormány a maximális, 80%-os mértékben egészíti ki a vidékfejlesztési forrásokat.
"A támogatásokat olyan intézkedésekre kell fordítani, amelyek jelentősen javítják a hatékonyságot és növelik a versenyképességet" – tette hozzá.
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertészeteket és az állattartó telepeket az ökológiai gazdálkodáshoz, illetve az ökotermékek feldolgozásához kapcsolt pályázati előnyök hatékony kihasználásához.... ➜
A Phylazonit Kft. és a Calmit Hungária Kft. bemutatja: a Tervezzünk ésszel: baktériumokkal és mésszel! rendezvényét. Miért fontos, hogyan és mennyire lehet hatékony ... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az orszá... ➜
Május elejétől bő egy hónapon keresztül lehet szedni a szabadföldi epret a Szedd magad! kertekben. A legtöbb helyen bőséges termés várható. Cikkünkben mutatjuk az ors... ➜
Megjelent a hazai fűtetlen fólia alatt érlelt eper is az üzletekben és a piacokon. Kilóját 2400 forintért kínálják, jellemzően félkilós kiszerelésben árulták péld... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.