A héten 3 teljes éjszakán keresztül védekeztek a szakemberek a fagyveszély ellen a Gödöllői Tangazdaság ültetvényein, ahol a kajszibarack jelenleg teljes virágzásban van. A gyümölcsfák szerencsére képesek átvészelni a kisebb fagyokat, ha elegendő raktározott hőmennyiséget tartalékoltak el korábban. Ehhez viszont melegebb talajhőmérséklet kell, most azonban ez szerencsére adott volt. Május végéig azonban még bármikor érkezhet lehűlés, azonban a virágzáskori fagy jelenti a legnagyobb kihívást.
A füstölést, a szalmabála égetést, illetve a szélgépet egyaránt bevetették a szakemberek, így végül a védekezés eredményes volt, egyelőre nincs fagykár. Ebben szerepet játszott az is, hogy nem volt olyan tartós hideg, ami miatt károsodhattak volna a növények. Zimmermann István, a Talentis Agro Zrt. igazgatósági tagja szerint -1 fokban még nem fagynak el a virágok, azonban a tartósan fagyos és hidegebb nappalok-éjszakák már nem kedveznek a túlélésnek. „Szervác, Pongrác, Bonifác napja után már talán fellélegezhetünk” –tette hozzá.
Gödöllőn 70 hektáron telepítettek néhány éve meggy, kajszi és szilva csemetéket. A kajszi azóta már szép mennyiséget hozott, a szilva idén először fordulhat termőre. A biztos bevétel reményében ezeket a növényeket intenzív körülmények között termesztik és csepegtető öntözéssel, valamint tápoldat adagolással látják el. A hét leghidegebb éjszakájával köszöntött a gyümölcsösökre a csillagászati tavasz, ám a következő napokban már csökkenhet a fagyveszély – ebben bíznak a gazdálkodók.
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertészeteket és az állattartó telepeket az ökológiai gazdálkodáshoz, illetve az ökotermékek feldolgozásához kapcsolt pályázati előnyök hatékony kihasználásához.... ➜
A Phylazonit Kft. és a Calmit Hungária Kft. bemutatja: a Tervezzünk ésszel: baktériumokkal és mésszel! rendezvényét. Miért fontos, hogyan és mennyire lehet hatékony ... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az orszá... ➜
Május elejétől bő egy hónapon keresztül lehet szedni a szabadföldi epret a Szedd magad! kertekben. A legtöbb helyen bőséges termés várható. Cikkünkben mutatjuk az ors... ➜
Megjelent a hazai fűtetlen fólia alatt érlelt eper is az üzletekben és a piacokon. Kilóját 2400 forintért kínálják, jellemzően félkilós kiszerelésben árulták péld... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.