Furcsa folyamat figyelhető meg a zöldségfélék termesztésében: akik társasházban élnek, azok minden lehetőséget kihasználnának, hogy saját terméshez jussanak, míg akik nagy kerttel rendelkeznek, azok a dísznövényeket és a füvesítést szorgalmazzák a palánták helyett. Valóban megfigyelhető egy ilyen folyamat, miszerint a nagyobb városok erkélyein egyre divatosabb a paradicsomtermesztés, és folyamatosan átveszik a dísznövények és az egybefüggő zöld felületek a veteményeskertek helyét?
Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutató Intézetügyvezető igazgatója szerint abból kell kiindulni, hogy a paradicsom az egyik legnépszerűbb növény, a tudatos kertészek saját palántákat is nevelnek, ezért ők már régen túl vannak a magvetésen, ezért május közepe lesz az az időszak, amikor már a fagyok után kiültethetők a palánták a szabadba. A paradicsom azért is hálás növény, mert végtelenül változatos, ami igaz az íz világára is. A magja – ha nem hibridről van szó, hanem egy régi tájfajtáról – újra vethető, ezért beleszólhatunk abba is, hogy milyen irányba tereljük a fajta tulajdonságait, vagyis mi válogathatjuk ki, hogy mi az, ami nekünk ízlik és tetszik. De a legfontosabb, hogy ne a hibridekkel kísérletezzünk, mert azoknak a magjai nem szaporíthatók.
A témával kapcsolatban ez is érdekes lehet:
https://biokutatas.hu/hu/page/show/mirol-arulkodik-egy-talpalatnyi-fold
Vannak-e még konyhakertek?
A paradicsom szinte minden termesztési formában, vagyis kisebb és nagyobb helyeken is megőrizte a vezető szerepét, de mellette ott van a paprika, az uborka, vagy a különböző salátafélék. Ezeket vetik el a kertészkedők tavasszal, de a leghamarabb elvethető növények közé tartozik a retek és a spenót – ez azoknak ajánlott, akik minél hamarabb szeretnének a kertjükkel foglalatoskodni.
Ezért fontos, hogy rezisztens fajtát válasszunk
A legutóbbi paprika szezon sem múlt el különböző, a termelők életét megnehezítő és a növényeket megbetegítő kórokozók nélkül. Az elmúlt évek enyhe telei sajnos nem gyérítették...
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertészeteket és az állattartó telepeket az ökológiai gazdálkodáshoz, illetve az ökotermékek feldolgozásához kapcsolt pályázati előnyök hatékony kihasználásához.... ➜
A Phylazonit Kft. és a Calmit Hungária Kft. bemutatja: a Tervezzünk ésszel: baktériumokkal és mésszel! rendezvényét. Miért fontos, hogyan és mennyire lehet hatékony ... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az orszá... ➜
Május elejétől bő egy hónapon keresztül lehet szedni a szabadföldi epret a Szedd magad! kertekben. A legtöbb helyen bőséges termés várható. Cikkünkben mutatjuk az ors... ➜
Megjelent a hazai fűtetlen fólia alatt érlelt eper is az üzletekben és a piacokon. Kilóját 2400 forintért kínálják, jellemzően félkilós kiszerelésben árulták péld... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.