Európában eddig egyedülálló az akezdeményezés, miszerint atápanyag-utánpótláshoz szükséges mikrobiológiai termékeket drónnal juttatják ki azokon a területeken, ahová munkagéppel nem lehet eljutni. Vagyis a talajélet javítása ma már a levegőből is megtörténhet. Erről állapodott meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, valamint a Bio-Nat Kft. Az év elején történt bejelentést gyorsan tettek is követték, ugyanis az egyetem tangazdaságában évente megforduló 4-5 ezer hallgató a mindennapokban is hasznosítani tudja a leírt megállapodás részleteit.
Az együttműködés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a regeneratív és az okszerű gazdálkodásról széles körben értesüljenek azok a hallgatók, akik az egyetemre jönnek. Olyan technológiákkal, talaj- és növényvédelmi eljárásokkal találkozzanak, amelyek a mai uniós irányelveknek és követelményeknek is megfelelnek. A drónok esetében ez azt jelenti, hogy modern környezetben, modern gépekkel és modern kijuttatási eszközökkel ismerkedhetnek a gyakorlatban. Umenhoffer Péter, a Bio-Nat Kft. cégvezetője azt emelte ki a megállapodásból, hogy évente 4-5 ezer hallgató fordul meg a MATE tangazdaságában, akiknek meg kell mutatniuk azt, hogy ezekkel az eszközökkel és a mikrobiológiai készítményekkel hogyan történik a kijuttatás.
24. óra: így fordíthatjuk vissza a talajpusztulást
Foltosodás, belvizek, tömörödés, pocokinvázió. Folyamatos jelzések ezek, amelyek egyértelműen a talajpusztulás következményei. Egyre többen hangoztatják ezért azt, hogy a termőtalajaink...
Elfogadta az Országgyűlés az egyes agrártárgyú törvényeket módosító javaslatot, amely a termőföldre vonatkozó szabályokban is változást hoz július 1-jétől. Az új regulák egy része a visszaélések megakadályozását szolgálja. - írja a Világgazdaság, www.vg.hu Több agrártörvénnyel együtt módosította az Országgyűlés a földforgalmi törvényt is. „A változtatások egy részét a joggyakorlat egységesítésének célja motiválta, egy másik része pedig a visszaélések megakadályozását szolgálja” – mondta a Világgazdaságnak Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) főtitkára. A földtörvény új szabályai július 1-jén lépnek hatályba. ... ➜
Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavalyi esztendő óta – a többi uniós tagállamhoz hasonlóan – a magyar agrártámogatási rendszerben is kötelező alkalmazni ... ➜
Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által működtetett Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER). Az április 15-... ➜
Már biztos, hogy a csapadékhiány miatt az előzetesen reméltnél kevesebb gabonát takaríthatnak be a gazdálkodók. Sokan most legalább a búzatermés minőségét próbálj... ➜
Tavaly a peszticidek piacán változások történtek az árakban, mennyiségekben és az értékesítési struktúrában is, amelyeket részletesen elemezni kell a piaci szereplő... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.