A nitrátérzékeny területeken gazdálkodóknak, valamint a területi érzékenységtől függetlenül minden állattartónak, aki a magánszemély háztartási igényeit meghaladó mértékben állatot tart* az előző naptári évre vonatkozóan (január 1.-december 31.) adatszolgáltatást tennie a Nébih honlapján az eGN-ben 2024. január 1.-2024. március 31. között.
Az adatszolgáltatás csak elektronikus úton teljesíthető. Az adatszolgáltatást minden fent említett gazdálkodónak teljesítenie kell még abban az esetben is, ha a trágyázásra vonatkozó sorok nulla értékkel szerepelnek. Természetesen azon gazdálkodók, akik egyéb támogatásuk kapcsán az alább elérhető útmutatóban szereplő adataikat már benyújtották az eGN-be, úgy számukra a Nitrát adatszolgáltatás már teljesítettnek tekintendő.
Fontos továbbá, hogy műtrágyázás 5 évnél nem régebbi talajvizsgálatra alapozottan realizálódjon, az 59/2008 FVM rendelet 3-4. számú mellékletében foglalt maximális értékek figyelembevételével. Istállótrágyázás esetén talajvizsgálat nem szükséges, azonban ez esetben a szerves eredetű összes nitrogén éves értéke nem haladhatja meg a 170 kg/ha értéket. (Talajvédelmi tervhez kötött tevékenységek esetében pl. hígtrágya, szennyvíziszap stb. a dózist a terv alapján az engedély vagy a végzés tartalmazza.)
A kitöltési útmutató az alábbi linken érhető el:
https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/501576/Kitoltesi_utmutato_eGN_Nebih.pdf
Amennyiben az ügyfél átad/átvesz szervestrágyát úgy tudni kell az átadó/átvevő ügyfél FELIR azonosító számát is.
Adatszolgáltatás hiányában a talajvédelmi hatóság nitrát adatszolgáltatási bírságot szabhat ki, melynek mértéke 10 000-100 000 forint közötti összeg.
Kalkulátorunkkal számításait segíthetjük.
* magánszemély háztartási igényét meghaladó állatlétszám: a vegyes állattartás esetében összesen 5 számosállat/ingatlan, baromfi esetében 3 számosállat/ingatlan mértéket egyidejűleg meghaladja.
Forrás: www.nak.hu
Elfogadta az Országgyűlés az egyes agrártárgyú törvényeket módosító javaslatot, amely a termőföldre vonatkozó szabályokban is változást hoz július 1-jétől. Az új regulák egy része a visszaélések megakadályozását szolgálja. - írja a Világgazdaság, www.vg.hu Több agrártörvénnyel együtt módosította az Országgyűlés a földforgalmi törvényt is. „A változtatások egy részét a joggyakorlat egységesítésének célja motiválta, egy másik része pedig a visszaélések megakadályozását szolgálja” – mondta a Világgazdaságnak Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) főtitkára. A földtörvény új szabályai július 1-jén lépnek hatályba. ... ➜
Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavalyi esztendő óta – a többi uniós tagállamhoz hasonlóan – a magyar agrártámogatási rendszerben is kötelező alkalmazni ... ➜
Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által működtetett Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER). Az április 15-... ➜
Már biztos, hogy a csapadékhiány miatt az előzetesen reméltnél kevesebb gabonát takaríthatnak be a gazdálkodók. Sokan most legalább a búzatermés minőségét próbálj... ➜
Tavaly a peszticidek piacán változások történtek az árakban, mennyiségekben és az értékesítési struktúrában is, amelyeket részletesen elemezni kell a piaci szereplő... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.